Első Comenius-utunk: Moers, Németország (2013. december)

Elérkezett 2013. december 11-e. Iskolánk hét diákja és az őket kísérő két tanárnő, Osikoviczné Csendesi Mária és Bekkerné Fenyő Ágnes, repülőre szállt és elindult a németországi Moers-be, ahol a Gymnasium Rheinkamp Europaschule Moers fogadta  a négy országból az első személyes találkozóra érkező vendégeket.

A projekthez kapcsolódóan meghallgattunk egy előadást az energiatakarékosság hétköznapi apró fortélyairól, jártunk egy szemétégetőben, ahol megmutatták, hogyan lehet a környezetet minél kevésbé terhelve megszabadulni a nem újrahasznosítható hulladéktól, és hozzákezdtünk egy kérdőív összeállításához, amely az energiafelhasználási szokásokat hivatott felmérni az egyes országokban a résztvevő iskolák diákjai körében. Emellett jártunk Düsseldorfban, ellátogattunk Bonnba, ahol megtekintettük a Német Történelmi Múzeumot (Haus der Geschichte) és Beethoven szülőházát. Advent lévén külön élményt jelentett a hangulatos karácsonyi vásárokon nézelődni, vasárnap pedig részt vettünk a düsseldorfi St. Lambertus bazilikában a szentmisén. A diákok számára nagy élményt jelentett az utazás, azóta a projekttel kapcsolatos itthoni munkában is még lelkesebben vesznek részt.

És hogy mit is takar az itthoni munka? Például részt veszünk az EnergiaKözösségek program energiavadász-versenyén, szerkesztjük az energiatakarékosságot felmérő és azt ösztönző kérdőívet, kitaláljuk a mérés lebonyolításának mikéntjét, és a feladatok közé tartozik majd még egy oktatófilm és egy internetes ismeretterjesztő kiadvány megszerkesztése is. Mi tanárok február elején újabb egyeztetésen veszünk részt a külföldi kollegákkal, ezúttal Olaszországban töltünk el egy hétvégét. Májusban pedig mi, Petőfisek látjuk majd vendégül a teljes nemzetközi csapatot – lelkes diákjaink már annyi programjavaslattal álltak elő, hogy bőven lesz mivel kitölteni azt a 3-4 napot, amit vendégeink itt töltenek majd.

Reméljük, hogy az utazások és a nemzetközi közegben végzett közös munka élményei mellett tanulóink az alap célkitűzéseknek megfelelően környezetvédelmi ismereteikben is gyarapodnak majd, és a projekt végére mind ők, mind családjaik és az iskola többi tanulója sok hasznos információt kapnak az energiával való takarékoskodás fontosságáról és ennek módjairól.

Az energiatakarékosságról szóló előadás vázlata és képei

Bekkerné Fenyő Ágnes
Fotó: Bekkerné Fenyő Ágnes, Osikoviczné Csendesi Mária

Vélemény, hozzászólás?