Író-deák

Először jártam Hódmezővásárhelyen, köszönhetően annak, hogy meghívást kaptam az országos Író-deák Vers-és Prózaíró Pályázat idén 22. alkalommal megrendezett döntőjére, amely 2019. április 17-én volt esedékes.

Hódmezővásárhely, bár Csongrád megye megyeszékhelyi pódiumának első fokáról Szeged leszorítja, a maga több mint 40000 főjével nagy városnak számít. Maradandó élmény, illetve látvány volt, hogy a kerékpár a Dél-Alföldön igencsak populáris közlekedési eszköz, rengetegen használják a nagy távolságok miatt, mivel errefelé a házakat, épületeket nagyon szellősen építik, nagy telkek, távolságok jellemzőek.

A verseny helyszínén, a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában nagyon kedves fogadtatásban volt részünk a szervezők és a segítő diákok részéről. Nem csak étellel és itallal vártak minket, hanem később, amíg a zsűri meghozta a végső döntést, addig az iskola 2017-18-as tanévét mutatták be képek formájában. Nagy szeretettel beszéltek az intézményükről, nagyon sok program színesíti a diákok mindennapjait, az iskola tanárainak, vezetőinek hozzáállása kimondottan szimpatikus volt.

A regisztráció után az egyik tanár röviden vázolta a verseny menetét, majd olvasgattuk a kategóriánként legjobb 20 műből álló kis kiállítást. Kis idő múlva beszélgetés kezdődött a zsűri tagjaival. Megtudtam, hogy a  pályázatra több, mint 1200 pályamű érkezett, melyeket 4 kategóriában műfaj és életkor szerint értékeltek:

• Novella 10-14
• Novella 14-18
• Vers 10-14
• Vers 14-18.

A művek száma a zsűri 4 tagjának elsődleges szűrése után 20-ra csökkent, ezután a második szelektálás során a zsűri minden kategória legjobbnak ítélt 5 írását választotta ki, az így kialakult lista  a végleges meghívottak listája lett. Többek között ez volt a téma köztünk, az író-deákok és a zsűri egyik tagja közt. A tanárok sok érdekes dolgot mondtak az írásról, Ady Endrétől Leier Lauráig és Fluor Tomiig kanyarodtunk: kötetlen volt a téma, a zsűri mindig nyitott volt a néha abszurd beszélgetésindító kérdéseinkre is. A zsűritagok egyébként egyetemi docensek és gimnáziumi tanárok voltak, elég komoly volt a bíráló szerv. Szó esett még arról is, hogy az írásban hogyan hidalják át azt a problémát a nagy költők, hogy hogyan ne legyenek közhelyesek, egyáltalán, mi a közhely. Érdekes volt, hogy a zsűri egyetemen tanító tagjai, mivel valószínűleg megszokták a hallgatóik nyelvtani pontosságát-helyességét, meglepődve tapasztalták, hogy a beküldött művekben helyesírási hibákkal is találkoztak. Ennek ellenére viszont semmilyen olyan érzetet nem keltettek bennünk, hogy ők egyetemi docensek, mi meg tudjuk hol a helyünk, teljesen partnerként kezeltek minket. Tényleg mindenről szó esett. Talán több is volt a beszélgetés időtartama, mint 1 óra. Jelen volt még Rékasi Károly színész is aki leendő költő fiát kísérte el, e mellett verssel is köszöntötte a résztvevőket.

A művek felolvasása után következett az íróverseny, ami nem volt kötelező, és a pályázat eredményeit sem befolyásolta, de különdíj járt érte. Egy megkezdett verset, illetve egy pár sorral elindított rövid novellát kellett, lehetett írni. Őszintén szólva nemigen jött semmilyen világmegváltó ötletem, és az idő is szűkös volt, így hát a különdíjat nem én kaptam.

Az eredményhirdetésen minden döntős író-deák teljesítményét könyvvel, oklevéllel, emlékplakettel és persze egy díszes tollal honorálták. Én harmadik helyezést értem el, Németh László Égető Eszter c. könyvét kaptam meg. A díjak kiosztása után vége is lett a versenynek.

Az ezt követő két napot Makón, illetve Csongrád megyében töltöttük, mondhatni jutalomkirándulásként.

Alexa Balázs
7.b osztályos tanuló

A novella itt olvasható:
Villám