Állatok világnapja az alsó tagozatban

2018.október 4-én csütörtökön az alsó tagozat lelkesen várta  az állatok világnapi programot. Már előző héten elkezdtük a ráhangolódást, hiszen minden osztállyal tudattuk az állatok világnapi eseményünket. Kértük őket, ha tudnak hozzanak osztályonként egy csomag kutyatápot, esetleg takarót is. Ugyanis a vendégeink kutyák megmentésével is foglalkoznak. Adományokból, menhelyeken és egyéb rossz körülmények között élő, esélytelen kistestű kutyákat mentenek. Rengeteg állateledel érkezett. Köszönjük a gyerekeknek és szüleiknek a kutyák iránti érzékenységet, szeretetet!

Első órában az 1-2., második órában pedig a 3-4.osztály vett részt a kutyás bemutatón iskolánk udvarán. Galántai András és dr. Weber-Galántai Rea egy kutyával érkeztek, hogy megmutassák, mit tud egy olyan kutyus aki emberkeresésre (eltűnt személyek felkutatására) van betanítva. Ezenkívül megismertettek minket a kutyatartás és nevelés legalapvetőbb alapelveivel.  A gyerekek testközelbe kerülhettek az ebbel, azaz állatsimogató is volt. Ügyességi feladatokat is megcsodálhattunk. A legnépszerűbb játékos feladat egy-egy gyerek bevonásával készült: egy gyermek sapkáját megszagoltatták az állattal, miközben a gyermek elbújt. A szag alapján pillanatok alatt megtalálta a gyermeket, aki ezt hatalmas örömmel vette.

Facebook oldalukon a következőket írták a közös napunkról (Harmónia Kutyapanzió – HKR Alapítvány):

„Idén újra meghívást kaptunk egy iskolába, hogy az állatok világnapja alkalmából bemutatóval lepjük meg az alsós tagozat diákjait. Múlt hét csütörtökön, a vecsési Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium látott minket vendégül. Beszéltünk a felelős állattartásról, engedelmes és ügyességi feladatokkal kedveskedtünk a gyerekeknek. Valamint bemutattuk mi a mantrailing, azaz a személykövetés. Segítségünkre volt HKR Mantrailing csapatunk egyik tagja Bérdi Fruzsi, Káosz nevű terápiás kutyájával. A diákok adománnyal készültek mentett kutyusainknak, amit nagyon köszönünk! Viszont a nagy mennyiségre való tekintettel, egy részét felajánlottuk az Egri Menhely részére.”

Kállainé Szögi Klára
tanító néni