Sikereink az országos pályázatokon – a 3.a osztály a kihívások mezején

Már kis elsősként is nagy lendülettel vetettük bele magunkat a pályázatok világába, és a DM-Mosolygó Fogacskák felhívására rögtön beneveztünk. Erőfeszítéseink meg is hozták gyümölcsüket: a Signal és a DM ajándékcsomagjain kívül nyertünk egy osztálykirándulást is a budapesti Minipoliszba, a gyermekek nagy örömére. Második osztályban sajnos iskolán kívül nem adódott lehetőség a megmérettetésre, a koronavírus járvány terjedése ráadásul sok mást is meghiúsított. Így másodikban iskolán belül versengtünk csak, nem is eredménytelenül: a papírgyűjtésben, Sulizsák ruhagyűjtésben is jeleskedtünk.

Az idei tanévben dupláztuk a tétet. 2020 szeptemberében, amikor megjelent a Gyermelyi Zrt. iskolák és óvodák számára kiírt pályázata, nem is volt kérdés, hogy benevezünk-e. Szeptembertől szilveszterig egészen biztos, hogy a gyerekek otthon Gyermelyi tésztából, búzadarából, és lisztből készült ételeket, kenyereket, kifliket és süteményeket ettek -és talán esznek még most is. 😊 Hiszen olyan sok terméket vásároltunk, hogy néhány családnál még most is tele a spájz Gyermelyivel. Minden megyében az első három legtöbb pontot gyűjtő osztály kapott nyereményt. Mi Pest megyében a 2. helyezést értük el, több, mint 1400 pont gyűjtésével. Ezzel a pontszámmal országos szinten is benne voltunk a top 10-ben. Legalább egy tonna liszt és több száz csomag tészta került a kamráinkba, illetve azon kedves támogatóink, rokonaink és barátaink polcaira, akik a vásárlási blokkjukat a mi osztályunk javára töltötték fel. Januárban volt a hivatalos eredményhirdetés, és februárban vehettük át iskolánkban a 150.000 Ft-os díjat, melyet a lehetőségek megnyílásával osztálykirándulásra, erdei iskolás táborozásra szeretnénk felhasználni.

Még javában folyt a Gyermelyi pontgyűjtés, amikor tudomást szereztünk a Cetelem Zöldsuli “Másképp élünk – Tudatos az új normális!” című versenykiírásáról. Osztályfőnökünk, Klári néni vezetésével ebbe a kihívásba is belevetettük magunkat. A pályázat lényege, hogy kreatív eszközökkel bemutassuk, milyen az „új normális”, hogyan változtattunk a tavaszi korlátozások időszaka alatt szokásainkon, hogyan élünk, vásárolunk, közlekedünk „másként” és tudatosabban, hogy segítsük megóvni a Föld erőforrásait, csökkentsük a túlfogyasztást és ökológiai lábnyomunkat.

Klári néni volt az ötletgazda és tervező, Annamari néni a vezető asszisztens, a gyerekek az illusztrációk és beszámolók kivitelezői. A megálmodott és szépen felépített pályaművet szülői segítséggel sikerült videó formába önteni. Pár napunk volt a feladat teljes, „kulcsrakész” kivitelezésére, így koncentráltan és hatékonyan kellett dolgoznunk. Rengeteg szép munka került ebbe a tartalmasan összefoglalt, szépen felépített remekműbe. Mindenki beletette szívét-lelkét, tapasztalatait, és így született meg az alábbi linken megtekinthető, pár perces videós pályázatunk.

http://petofivecses.hu/hirek/szavazzunk-a-3-a-ra-a-cetelem-zoldsuli-palyazatan/

https://www.youtube.com/watch?v=lOaMVT5Dcsk

A Cetelem Zöldsuli pályázatán szavazással lehetett bekerülni a top 10-be, és tíz nap állt rendelkezésre a szavazatgyűjtésre. A közösségi média felületeken napokig a mi megosztásainkkal volt tele az internet, és az iskolai hangosbemondó is naponta hirdette, hogy várjuk a támogató szavazatokat.

A szülők, rokonok, pedagógusok, iskolatársak és szüleik segítségével sikerült a második legtöbb szavazatot gyűjtenünk, ezáltal jogosultak lettünk a 200.000 Ft-os nyereményre, melyet az iskola Stúdium Alapítványán keresztül kapunk meg, és fordítjuk a kis harmadikosok javára.

Ezúton is köszönjük minden támogatónknak és szavazónknak a bizalmat, hogy hozzásegítették a gyermekeket a nyereményekhez.  Reméljük, hogy a Cetelem pályaművünk nem csak a Petőfi suli diákjainak, de országszerte szemléletformáló hatással bír, és jó példát tudtunk mutatni a többieknek, a környezetvédelem és Földünk jövője érdekében.

3.A osztály – Leé Katalin (szülő)