Ifjú versenytáncos büszkeségünk: Greff Kendra

Idei szalagavató ünnepségünk egyik meglepetésszáma a 7.a osztályos Greff Kendra és partnere latin táncos produkciója volt, amely minden jelenlévőt lenyűgözött. Ennek apropóján kértük meg a virtuóz fiatal versenytáncost, hogy meséljen erről a nem hétköznapi sportról, eddig elért eredményeiről és céljairól.

–  Tizenhárom éves vagyok, és több mint nyolc éve táncolok. 2019 szeptembere óta versenyzek, ebből az első két évet szólóban, másfél éve pedig párban. Nagy örömömre a versenyeimen legtöbbször sikerült dobogós helyezést elérnem.

– Hol tartasz most?

A jelenlegi táncpartneremmel, Ábrám Erikkel öt hónapja táncolok együtt. Miatta korosztályt és kategóriát is ugrottam, úgyhogy most a 16-25 évesek és a magasabb osztályosok között versenyzek, ifjúsági és felnőtt kategóriákban. Eddig kivétel nélkül minden alkalommal ott voltunk az első három helyezett között, de a dobogó legfelső fokáról egy hajszállal sajnos mindig lemaradtunk. Jelenleg az Ifjúsági Ranglista 27., illetve a Felnőtt Ranglista 69. helyén állunk, és természetesen szeretnénk minél feljebb lépni.

– Mennyi idődet veszi igénybe ez a komoly fizikai és mentális erőnlétet kívánó sport?

Hetente hat napon van egy-egy minimum kétórás edzésünk, a hetedik napon pedig többnyire verseny, ritkábban pihenőnap következik. Ezenfelül heti ötször van erőnléti edzésünk, alkalmanként pedig az egyesületen belül egy-egy egész napos edzés. A versenyek előtt több órát vesz igénybe a barnítás, a smink és a frizura elkészítése is. Ez a sport nagy elkötelezettséget, rengeteg kitartást és alázatot kíván. Szenvedély nélkül nem lehetne csinálni, hiszen az edzés tölti ki a délutánjaimat, sőt gyakran az estébe is belenyúlik. A tanulásra legtöbbször csak késő este jut időm.

Kik támogatnak céljaid elérésében?

Nagyon sokat köszönhetek a partneremnek, az edzőimnek és természetesen a szüleimnek, akiknek támogatása nélkül nem tarthatnék itt. Mivel két éve a Botafogo Táncegyüttes tagja vagyok, a partnerem viszont egy másik egyesületben van leigazolva, van még további három edzőm. A versenyeken az egyesületem edzői mindig jelen vannak, ami rendkívüli lelki támaszt jelent számomra, de ha véletlenül mégsem tudnának eljönni, a verseny előtt mentálisan akkor is segítenek felkészülni.

–  Eddigi eredményeidhez gratulálunk, és további sikereket kívánunk!