A Petőfi kert újabb sikere

Három éve nagy lelkesedéssel csatlakoztunk a fenntartónk (EKIF) által indított Iskolakert programhoz. Az elmúlt években rengeteget gazdagodtunk, sokat fejlődtünk általa. A programot záró diáktalálkozón illatos, gyönyörű standdal jelentünk meg, melynek gazdag kínálatában levendulás termékeink mellett újdonságok is szerepeltek. Nagy sikere volt a különleges fűszercserepeknek, melyeket a gyerekek dekoráltak, és a bennük lévő – természetesen a kertünkből származó – fűszerekhez illő receptekkel együtt kínáltak. De volt a pultunkon tárkonyecet, sok saját kertünkből gyűjtött vetőmag, növényjelölő, illatos zöldfűszer is.

A szervezők gazdag programmal színesítették a rendezvényt. Megtisztelő volt számunkra, hogy Marton Zsolt püspök atya is szeretettel és nagy elismeréssel köszöntötte a kertészpalántákat. A napunk fénypontja pedig az volt, amikor megtudtuk, hogy a diákfilmek versenyében sikerült elnyernünk az első helyezést!

Szívből gratulálunk Csornai-Kovács Kristófnak (5.a) és húgának, Csornai-Kovács Lillának (3.a) ehhez a remek eredményhez, továbbá dicséret illeti a filmben közreműködő 5.a-s és 3.a-s tanulókat. Gimnáziumunk is képviseltette magát a rendezvényen, az ő filmjük is elismerő oklevélben részesült.

Végül, de nem utolsósorban nagy-nagy köszönet és elismerés Dudás Noémi tanítónak, aki ezt a programot, valamint az iskolakerti munkálatokat egész évben összefogta és vezette!