Petőfi Nap 2016

2016. március 23-án tartottuk meg a hagyományoknak megfelelően iskolánkban a Petőfi napot.

Az alsós osztályok a Bálint Ágnes Művelődési házban színvonalas előadást hallgattak meg Dr. Rasztovits Zsolt Edgártól, a Víz Világnapja alkalmából. Ezt követően a Csodadoktor című színművet tekintették meg.

Számtalan programból a felsős és gimnazista diákoknak is jutott, ők egy komplex akadályversenyen vehettek részt idén is. A feladatok között egyaránt előfordultak ügyességi, logikai, illetve műveltségi feladatok, így a csapatok különböző érdeklődésű tagjai mind hozzá tudtak adni csapatuk teljesítményéhez, amelyet a 12. nyelvi osztály nyert meg.

A nap témája „irgalom és jó cselekedet”, ennek szellemében szerveződtek a programok. Logikai versenyt, sportversenyeket szerveztünk, (asztaliteniszben a győztes páros: Diós László, Major Dániel 12. ny.) filmet vetítettünk az érdeklődőknek. (Z” a hangya, Mesterséges Értelem, Bíbor és Fekete, Schindler Listája). Az iskola hagyományaihoz illően a nap a Petőfi-emléktáblánál zárult, ahol a 12. és 13. nyelvi osztályok virágot helyeztek el.

Köszönjük minden pedagógus aktív részvételét a programok gördülékeny lebonyolításában!

Nagy László

 

Vélemény, hozzászólás?