„Ciklus-show” és „Titkos küldetés”

Az MFM projekt keretében 2016. október 27-én a 7. évfolyamos lányok a „Ciklus-show”, a fiúk pedig a „Titkos küldetés” elnevezésű interaktív felvilágosító foglalkozáson vehettek részt.

Ezekben az életkornak és nemnek megfelelő felkészülési programokban külön kiscsoportokban folyik a munka a lányokkal és a fiúkkal. A program magja egy fél napos dramatikus játék; ennek során a fiatalokat szó szerint végigvezetik a női és férfi termékenység testi folyamatain, megismertetik és játékosan megtapasztaltatják velük testük működésének alapvető összefüggéseit. A program célja, hogy a résztvevőkben saját testük szépségét, működésének különlegességét és csodálatos voltát erősítsék meg. A program mottója: csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok.

A foglalkozás előtt szülői estet is tartottunk, hogy a szülők is megismerhessék a programot, illetve javaslatokat kaptak arra, hogy miként kezeljék a testi változások témáját serdülő gyerekeiknél. A szülők és a gyerekek visszajelzései alapján nagyon élvezték ezt a délelőttöt hetedikeseink.

Kocsis Nóra

 

Vélemény, hozzászólás?