Erdei iskolában a 4.a – diákok élményei
Nagy-nagy izgalommal várták már a gyerekek a 3 napos Csattogó- völgyi erdei iskolát. Erre a kirándulásra egy évet vártak a gyerekek a Covid miatt. De 2022.05.23-án végre eljött a pillanat és elindultunk a nagy útra. Fergeteges élményekben volt részünk, mivel adott volt hozzá a gyerekcsapat, a tanítók és 6 lelkes szülő. Az időjárás ugyan néha megtréfált minket, de mi ugyanolyan jókedvvel csináltunk végig mindent. Volt két túránk, voltak kézműves foglalkozásaink, kisvonatoztunk, Hiúz Házban jártunk, diszkóztunk, tábortüzeztünk, beszámolókat tartottunk, erdei vetélkedőztünk, íjászkodtunk, patakoztunk, számháborúztunk, fociztunk stb. Most tanári beszámolóm befejezem és olvassák szeretettel tovább a gyerekek fogalmazásait.
Demeter Dóra
A névtelen faház
Az egész osztály nagyon izgatott volt, amikor elindultunk az iskolától, bár tudtuk, hogy hosszú lesz az út a táborig.
A két lakótársammal, Nárcisszal és Laurával a 24-es faházban laktunk. Már azelső órákban nagyon szép rendet tartottunk, mert azt szerettük volna, ha minden tökéletes. A pontozások előtt izgultunk, de mindig 5 pontot kaptunk mindenre, sőt még plusz pontokat is szereztünk.
A három órás túra nagyon jó volt. Elég jól bírtam a sok gyaloglást és élveztem elöl menni Bálint bácsival. Sok érdekes dolgot mutatott. A legjobb az volta túrában amikor egy nagy dombra felértünk és láttuk a csodaszép tájat. Amikor a hegyoldalon lefelé mentünk kicsit féltem, hogy elcsúszok, de szerencsére nem történt meg.
Királyréten is sok figyelemre méltó dolog volt. A kisvasút nagyon aranyos volt. A Hiúz Házban sok érdekes játék és ismeretterjesztő dolog várt minket. Pl. megnézhettük a hangyák hogyan viszik az élelmet, benyúlhattunk pár fiókba és ki kellett találni, hogy mi van benne vagy meg kellett tippelni, milyen állat hangját hallod a megadott évszakban.
Amikor végeztünk a Hiúz Házban elmentünk egy túrára, ami arról szólt, hogy voltak állomások és majdnem minden állomáson volt egy gyerek, aki felolvasta a prezentációját amivel készült. Én a Börzsöny állatvilágát mutattam be.
Az első éjszaka hosszúnak tűnt, és én nem nagyon, sőt egyáltalán nem tudtam aludni. Nárcisszal és Laurával késő estig beszélgettünk és sztorizgattunk. Nálunk Nárcisz volt az
ebédfelelős, Laura a házfelelős, én pedig a kulcsfelelős. Bár a kulcsot már az első nap elhagytam, de szerencsére meglett.
Szerdán a vetélkedő nagyon jó volt. Az elején kaptak a 3 fős csapatok egy feladatlapot, aminek az első részét simán megcsináltuk. A második része hallgatós feladatokból állt. Pl. találd ki milyen állatot hallasz vagy volt olyan feladat is, hogy melyik fajta szarvas agancsát látod.
Az a 3 nap amit a Csattogó-völgyben töltöttünk életünk végéig szép emlék marad és majd arra is emlékszünk ha nagyobbak leszünk, hogy milyen jó osztályunk volt és persze, hogy milyen remek osztályfőnökünk is.
Szilágyi Balázs
A kirándulás
A kirándulás izgalmas és érdekes volt.
Hétfőn hosszú buszozás után végre odaértünk az erdei suliba. Kipakoltuk a buszból a bőröndöket és egy faházba raktuk, mert siettünk kézműveskedni. A fiúk illatzsákot készítettek, a lányok buborékkal festettek. Miután ez kész volt, elmentünk kipakolni a bőröndből a faházban. Miután kipakoltunk elindultunk egy 8,5 km-es útra, ahol több, mint 50 élőlénnyel ismerkedtünk meg. Az egyik kedvencem a ganajtúró bogár volt, mivel sokat megtudtam róla. A séta végén pihentünk, majd diszkóztunk és lefeküdtünk.
Kedden megreggeliztünk, sétáltunk a vasútho,z ami 2 km volt. A vonatozás után elsétáltunk a Hiúz Házba ahol körbenéztünk, majd lesétáltunk egy kilenc állomásos kört és hazamentünk. Játszottunk, pihentünk és tábortüzeztünk.
Szerdán reggeli után elmentünk íjászkodni és erdei vetélkedőn voltunk. A programok után fél órával később megjött a busz. Hazaúton fagyiztunk egyet és továbbmentünk.
Nagyon várom a következő ilyen kirándulást. Hálás vagyok, hogy ott lehettem azon a három napon.
Farkas Fruzsina
Csattogó-völgyi kaland
Nagyon vártam már a tábort, és hogy Bogiékkal egy faházban legyek.
Hétfő: A lányok nehezen, de kiválasztották a bubifestést. A fiúk sokkal ügyesebben és gyorsabban kiválasztották az illatzsákot. Én is kipróbáltam , de nem tudtam befejezni. Aztán elmentünk 8-9 km-t túrázni. Séta közben megláttunk, sok tán még nem is ismert növényt és bogarat, és közben még egy fekete gyaloglócincérrel is összebarátkoztam. A fekete gyaloglócincérnek két nagy fekete csápja van, és szereti a szárazságot és inkább füves területeken él.
Kedd: Kimentünk patakozni, de nem voltunk sokat, mert mindenkinek beázott mindene, aztán kisvasútaztunk és a Hiúz Házban voltunk. Ott volt egy nagy cső amiben állati testrészek voltak. Bent vettem egy farkasos nyakláncot és egy kulcstartót, meg egy mappát.
Szerda: Erdei vetélkedő vagy íjászat? Én az erdei vetélkedőt választottam, nem mi lettünk az elsők, de nem számít. Aztán számháborúztunk. Mikor vége lett, bepakoltunk és a buszon zenét hallgattunk és beszélgettünk. Fagyizni is megálltunk.
Nagyon jó volt látni anyut, amikor hazaértünk, de azért nagyon élveztem a tábort.
Szabó Áron Tamás
Az erdei iskola
A 4.a osztály megtudta, hogy osztálykirándulásra megy Verőcére.
Gyorsan eltelt az a pár hónap és azon kaptuk magunkat, hogy a buszra várunk, ami elvisz minket az erdei iskolába. A buszon mindenki elfoglalta a helyét, én természetesen a barátom mellett ültem. Amint megérkeztünk, bepakoltuk a cuccainkat és mi, a Grizlik szerencsésen a 28-as házat kaptuk, ami közel volt a tanári házakhoz. A házak fából készültek, kívülről barnára festett kis kunyhók voltak. A miénkben négy ágy volt és három ablak. Az első foglalkozáson, a lányoknak buborékfestés, a fiúknak illatzsák készítés volt. Minden fiú jól megszenvedett az elkészítésével. Ebéd után elindultunk a rettentő hosszú túrára, ami legalább 30 km-nek tűnt, pedig csak 8 km volt. A jutalmunk pedig este egy discó volt.
Másnap, reggeli után kisvonattal elmentünk Királyrétre, ahol megnéztük a Hiúz Házat és túra közben rengeteg érdekes beszámolókat hallgattunk. Mikor visszamentünk a táborba, megvacsoráztunk, majd ezt követően kaptunk pihenőidőt, míg el nem kezdődött a tábortűz. A tűz mellett jókat beszélgettünk és minden féle jót ehettünk.
Az utolsó napon az osztály egyik fele íjászkodott, a másik fele pedig erdei vetélkedőkön vett részt. Én az íjászatot választottam, mivel nagyon érdekel a téma és nekem is van íjam otthon. Az utolsó programunk a számháborúzás volt, amin jól szórakoztunk.
Ezután pedig elérkezett a pillanat, mikor is megérkezett értünk a busz és útnak indultunk haza.
Tannous Nour
Csattogó-völgy
Május végén végre el tudtunk menni egy többnapos kirándulásra. A helyszínt már régebben kiválasztottuk, de sajnos a járvány miatt csak most tudtunk elmenni.
Út közben megálltunk a hét törzsi vezér haranglábánál, ahol megszólalt az egyik harang. Érkezés után a lányok buborékot festettek, a fiúk pedig illatzsákot készítettek. A patakhoz lementünk és kicsi állatokat kerestünk. Ebéd után elmentünk három órát túrázni. Este lehetett telefonálni, de nem beszéltünk sokáig, mert várt ránk a disco.
Kedden esett az eső, ezért nem tudtunk reggeli tornázni. Tíz órakor indultunk kisvonattal Királyrétre a Hiúz Házba. A kisvonathoz visszatúráztunk. Visszaértünk a táborba és ismét tudtam beszélni a szüleimmel. A tábortűz következett, ahol sütögettünk.
Következett az utolsó nap a szerda, ahol megint elmaradt a reggeli torna, mert megint esett az eső. Következett az erdei vetélkedő vagy az íjászat. Én az íjászatot választottam és megismertem sok íjat. Íjászat után számháborúztunk, ami nagyon jó volt, de ezután várt ránk a busz. Elindultunk visszafelé és meglepetést kaptunk, mert elmentünk fagyizni.
Nekem nagyon tetszett a kirándulás és remélem, hogy máskor is elmegyünk ide.
Lehoczki Laura
A kirándulás
Május 23-án elmentünk az osztállyal a Csattogó-völgybe egy három napos kirándulásra. Klári néni munkáját segítette hat szülő. Köztük az én apukám is. Nagyon örültem, hogy velünk jött.
Úgy gondoltam hétfő reggel, hogy nem fogom kibírni anyu nélkül. A hétfői napunk eléggé zűrös volt, mert egy utcán nem fértünk el a busszal, ezért egy kicsit késtünk. Érkezéskor egy aranyos néni fogadta a lányokat buborékfestéssel. Jó móka volt! Ebéd után elindultunk túrázni az erdőbe Bálint bácsival. Gyors léptekkel haladtunk és hosszú volt az út! Túra után visszaérve a táborba nagyon elfáradtam. Másnap kisvonattal mentünk Királyrétre. Utána a Hiúz Házat látogattuk meg. Egy erdei túrával folytattuk a napot, ezután kisvonattal tértünk vissza a táborba. Számomra a napnak a fénypontja az estei tábortűz volt. Nagyon tetszettek a játékok, a zene és a jó hangulat. Szerdán az erdei vetélkedővel kezdtünk, ahol gombát, bogarat kellett gyűjteni.
Hazaindulás előtt számháborúztunk, először játszottam ilyet és nagyon tetszett.
Csodás három napot éltem át. Büszke vagyok magamra, hogy kibírtam anyu nélkül. Ez az élmény örök emlék marad a szívemben!
Jámbor Heléna Eszter
Csattogó-völgyi erdei iskola
Hosszú ideje vártam, hogy kirándulni menjünk, de a járvány miatt csak később jutottunk el a táborba.
Nekem tetszett a buszozás, mert szép volt a kilátás és közben jókat beszélgettünk Fruzsival, Bogival és Esztivel. Amikor megérkeztünk, az első program a buborékfestés volt a lányoknak, a fiúknak pedig illatzsák készítés. Az ebéd nagyon finom volt. Utána elfoglaltuk a faházakat és indultunk a nagy sétára.
Azon kívül, hogy nagyon elfáradtam, eléggé jó volt. Nagyon sok állatot és növényt láttunk, amiről eddig nem hallottunk. Amikor megérkeztünk, mindenki nagyon elfáradt, sőt valaki még egy kicsit el is aludt. Este volt a zenés disco, de csomóan csak játszottak.
Disco után mindenki elment zuhanyozni, ami nem volt túl jó, mert csak fentről tudott jönni a víz, egyenesen a hajunkra. Ezért a fejünket kidugtuk a zuhanyfüggöny mögül. Ami után lefürödtünk és felöltöztünk, befeküdtünk az ágyba, de még nem aludtunk, hanem átbeszéltük az egész napot, és egy nagyon vicces történetet találtunk ki. Megpróbáltunk aludni, de nem ment, és a szobatársaim nagyon fura hangokat hallottak, ezért odahívtuk Klári nénit. Ő elénekelt nekünk egy vicces dalt, amit jól meg is tanultunk, a tánccal együtt, így annyira elfáradtunk, hogy befeküdtünk az ágyba, és elaludtunk.
Kedden sétáltunk egy nagyot, kisvasútaztunk, voltunk a Hiúz Házban, patakoztunk és sütögettünk.
Szerdán volt az erdei vetélkedő, a számháború, zenehallgatás, és az utazás haza. Még fagyizni is megálltunk Verőcén.
Nagyon sajnálom, hogy ilyen már nem lesz a Klári nénivel, pedig nagyon mennék megint.
Páli Zakariás
A három napos osztálykirándulás
Két héttel ezelőtt elérkezett a várva várt nap. Az osztállyal a Csattogó-völgybe mentünk erdei iskolába. Mindenki várta már ezt a kirándulást, sokat készültünk rá.
Hosszú volt az utazás, a buszon beszélgettünk. A sok buszozás után megérkeztünk, berendezkedtünk és mentünk a programokra. Varrtunk levendulapárnát, fociztunk és kirándultunk. Az ételek finomak voltak, egyik nap virslit, szalonnát sütöttünk. A kedvenc mozgásos foglalkozásom a kirándulás volt. Sokat sétáltunk az erdőben, hallgattuk a madarakat csivitelni. Tetszett még a kisvonatozás és a patakozás is.
Ezen a három napon nagyon jól éreztem magam a barátaimmal, máskor is mennék ide szívesen osztálykirándulásra.
Teravágimov Vera
Csattogó-völgyi szállás
Azért írok a szállásról, mert nekem ez az első, hogy ilyen kuckós helyen lakunk.
Négyen voltunk egy faházban: Viola, Kincső, Nurci és én. Minden faháznak volt felügyelője, a miénk Iza lett, Balázs anyukája. Ő nagyon kedves, megértő, vicces, magas, szőkés vöröses hajú, finom süteményeket sütő anyuka, akivel jókat lehet beszélgetni.
Volt négy ágy a szobában, bár mi csak kettőt használtunk. Azon kívül két szekrény és három ablak helyezkedett el. Sajnos az ablakokat nem lehetett kinyitni.
A szállás területén volt egy tűzrakó hely, ahol az egyik este jót sütögettünk. Egy focipálya is volt, ahol sokat és nagyon élvezetesen kidobóztunk.
Én nagyon élveztem az első osztálykirándulásunkat. Szerintem mindenki az osztályból, még a kísérő szülők, tanárok is. Mindez örökké egy szép emlék lesz bennem.
Szűcs Tamás
Csattogó-völgyi élményeim
Egyik hétfő reggel izgatottan vártam a 3 napot, mivel ezen a reggelen indultunk a Csattogó-völgybe. A busz értünk jött 8:00-ra a suli elé. Beraktuk a csomagjainkat és elindultunk. Játszottunk a kártyákkal, és utána megálltunk Verőcén, a Hét vezér harangjánál, ahol én tartottam beszédet. Amikor odaértünk, lefoglaltuk a szobákat, és később elmentünk túrázni Bálint bácsival. 9 kilómétert gyalogoltunk. Amikor visszaértünk, mindenkinek már csak arra volt ereje, hogy bedőljön az ágyba. Este volt diszkó is.
Második nap reggel fél hétkor már fent volt mindenki. Megreggeliztünk és utána lementünk a kisvonathoz. Mikor elindultunk, borús volt az ég, de mire leszálltunk egy fokkal jobb lett az idő. Bementünk a Duna-Ipoly-Nemzeti Park előrészlegére. Mikor kijöttünk, elindultunk egy békás túraútvonalon, és megnéztünk két tavat is. Kaptunk két szendvicset, egy almát, egy vizet, és egy müzlit. Lementünk patakozni és tábortüzeztünk is.
Reggel fordítva zajlott a művelet, mivel minket keltettek. Nyolc órára mindent össze kellett pakolnunk és átvinni egy faházba, hogy tudják takarítani a házainkat. Reggeliztünk, ebédeltünk, kicsit játszottunk és volt íjazás is és már jött is értünk a busz.
Szerintem jól sikerült a kirándulás. Egész este csak meséltem.
Köszönetet mondok az anyagi támogatásért a Szülőknek, iskolánk Stúdium Alapítványának, Vecsés Város Önkormányzatának és a Váci Egyházmegyének.
Kállainé Szögi Klára, a 4.a osztály osztályfőnöke