Egy forró nap Tatán

Már csak három nap volt hátra a tanévből, a petőfis gyerekek ennek megfelelően fáradtan, kissé kedvetlenül gyülekeztek a reggeli iskolaudvaron. Már korán érezni lehetett, hogy egy igazán forró, embert próbáló nap előtt állunk. Ezek az utolsó tanítási napok mindig a leghosszabbak, minden porcikánk a nagybetűs VAKÁCIÓ-t várja már…

Az udvar egyik sarkában azonban csupa mosolygós, zsivajgó gyerkőc csoportosult. Nekik egy nappal több szabadság jutott az idei nyárból. Ők a tanév során valamilyen kimagasló teljesítménnyel örvendeztették meg iskolánk tanárait, diákjait, szüleiket és persze önmagukat. Voltak köztük tanulmányi verseny győztesek, tehetséges szavalók, arany torkú énekesek, gyönyörűen rajzoló művészpalánták, táncos lábú, tehetséges gyermekek. Az iskolavezetés és a Stúdium Alapítvány jóvoltából 50 alsó tagozatos kisdiák jutalomkiránduláson vehetett részt Tatán. Felejthetetlen, szép ajándékot kaptak, teli élménnyel, maradandó emlékekkel.

A program igen színes volt. A gyerekek a vértesszőlősi ősemberek között a sok ezer éves múltban barangolhattak. A kis kék vonat Tata legszebb részeire szállította őket. Az Öreg-tó partján óriási pancsolással, fürdőzéssel hűsíthette magát a megfáradt, de annál vidámabb társaság. A hazatérők csillogó szeméből, valamint a buszból hallatszó nótázásból mindenki láthatta/hallhatta, hogy csodálatos élményekkel gazdagodtak. Biztosak lehetünk abban, hogy jövőre újra kitesznek magukért, hogy iskolájuk hírnevét tovább öregbítsék, mindannyiunk legnagyobb örömére.

És hogy milyen dal szólt a leghangosabban a buszban?
„Jöhet a Balcsi, jöhet a nyár!”

Jöhet, gyerekek! Megérdemlitek!

Dudás Noémi
tanító

Vélemény, hozzászólás?