Teremtésvédő iskolaként vettünk részt a Fenntarthatósági témahét programjain
Iskolánk az idén az elsők között nyerte el a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága és a Katolikus Pedagógiai Intézet közös kezdeményezésére alapított Teremtésvédő Iskola címet, mely annak az évtizedes munkának az elismerése, amellyel a fenntarthatóságra, környezettudatosságra neveljük diákjainkat, elvi és gyakorlati szinten egyaránt elmélyítve bennük, hogy a természetre és az élővilágra teremtő Istenünk óvandó, becsülendő ajándékaként tekintsenek.
Ebben a szemléletben került sor az idei évben a Fenntarthatósági témahét programjaira:
- Részt vettünk a TeSzedd! szemétgyűjtési akcióban, amelyen közel 600 gyerek az iskola környékén jókora területet tisztított meg a szétdobált szeméttől.
- Az alsó tagozatosok játékos foglalkozásokon ismerkedtek többek között a komposztálással, a beporzó rovarokkal, a békák védelmével, továbbá madáretetőt készítettek, madarainkkal kapcsolatos rejtvényeket oldottak meg, és festett kavicsokból elkészítették a Petőfi suli kavicskígyóját.
- Biológia-, kémia-, fizika- és földrajzórákon a felsős és gimnazista osztályok a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségével és menetével, a hulladékok ártalmatlanításának folyamatával ismerkedtek.
- A biológiából érettségire készülő és a természettudományos tagozatra járó diákok Lengyel Hajnalka (Vecsési Madárles) vezetésével terepgyakorlaton vettek részt a Halmi-Turján tanösvényen.
- Meghívott előadóink voltak Dr. Lente Gábor, a Pécsi Tudományegyetem professzora, Dr. Murányi Zoltán, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem oktatója, Jaczenkó Edit biológia-környezetvédelem szakos tanár, valamint Kalmár Júlia, a British Petrol környezetvédelmi témákért felelős önkéntese.
- A környezetbarát közlekedés és a sport sem maradhatott ki a témahét tevékenységei közül: 30 diákunk kerékpártúrán vett részt, melynek végén a Göci Pumpapályán próbálhatták ki ügyességüket.
Reméljük, az egész héten átívelő, gazdag programkínálat is hozzájárult diákjaink elkötelezettségéhez a környezetükért való felelősségvállalás, a fenntartható életmód és a teremtésvédelem ügye iránt!