Szép eredményt értünk el az országos Kreatív Műveltségi Versenyen
A Katolikus Pedagógai Intézet (KaPI) idén 10. alkalommal hirdette meg Kreatív Műveltségi Vetélkedőjét, melynek témája ezúttal – mennyei születésének 800. évfordulója alkalmából – Assisi Szent Ferenc élete, kora és karizmái volt. Iskolánk háromfős csapattal képviseltette magát, annál is inkább, mert a jeles évforduló apropóján – örökös ökoiskolaként és teremtésvédő intézményként – mint iskola szeretnénk felvenni Szent Ferenc nevét.
Munkájuk gyümölcseként bejutottak a döntőbe, amelynek napja sajnos éppen a Határtalanul! kirándulás idejére esett, s mivel az eredeti csapat három tagjából ekkor ketten is Erdély útjait járták, helyettük két új csapattagnak kellett beugrania az utolsó versenyrészre, amelyet Budapesten, a KaPI központjában rendeztek. A feladatok között történelmi kvíz, képfelismerés, versírás, montázskészítés, élő szobor, prezentáció és konferencián való hozzászólás is szerepelt. Versenyzőink az új összeállításban is remekül helytálltak, a kreativitást igénylő feladatokban különösen is színvonalas teljesítményt nyújtva, és végül – az első és második fordulóban megszerzett pozíciót megőrizve – a 7. helyen végeztek.
A csapat tagjai: Demeter Dóri (1-3. forduló), Boda Viola (1-2. forduló), Tőke Nárcisz (1-2. forduló), Frendl Boglárka (a 2. fordulóban zenei közreműködő + 3. forduló), Börcsök Kincső (3. forduló) – mindannyian a 8.a osztály tanulói. Felkészülésüket Telek Péter Pál segítette.






