„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” – lelki nap a gimnáziumban
Pünkösdre felkészítő lelki napunk a szőlőtő metaforájára épült: Jézus az igazi szőlőtő (Jn 15,1-5), az élet forrása, a tápláló központ, mi pedig mint egyének és mint közösség egyaránt belőle merítjük az erőt és az életet. A szőlőtő és a venyigék, valamint a bőséges termés látható formában is megjelent: egy kedves támogatónk előre elkészített egy szőlőtőkét, amelybe a diákok ágakat tűztek, majd ezekre akasztották a papírból kivágott fürtöket. A szőlőszemekre az dilákok egymás jó tulajdonságait írták fel, a hátoldalára pedig olyan cselekedeteket gyűjtöttek, amelyeket szeretetből tesznek másokért.
Ezenkívül minden tanuló részt vett egy-egy szabadon választott foglalkozáson is: választhattak mozgásos, illetve az elmélyülést segítő, csendes foglalkozást, de olyat is, ahol az állandó online jelenlét igazi, személyes jelenlétre és közösségre gyakorolt negatív hatásairól beszélgethettek. Ezzel párhuzamosan Mihály atya gyónásra, lelki beszélgetésre várta azokat, akik élni kívántak ezzel a lehetőséggel.
A napot egy közös szentmise zárta, ezúttal kivételesen nem a templomban, hanem a tornateremben, ahol a diákok látták el a liturgikus szolgálatot, a pedagógus kollégák pedig zenéltek.
Hálásan köszönjük Vácról érkezett vendégeink: Kovács Zsolt atya, Klára, Patrik és Bence jelenlétét, tanúságtételét, segítségét. Bízunk benne, hogy az elhangzott gondolatok és a megélt tapasztalatok minden résztvevő lelki épülésére szolgáltak!






