Német szavalóverseny – Gedichtfestival

Gedichtfestival a Petőfiben

2016. november 18-án rendeztük meg harmadik alkalommal iskolánkban a Gedichtfestivalt. Ettől az évtől kezdve rendezvényünk hivatalosan is a váci egyházmegye német versmondó versenye. Saját tanulóinkon kívül nagy örömünkre még négy iskolából jelentkeztek versenyzők: a bátonyterenyei II. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola, a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola, a gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda és a nagykátai Váci Mihály Katolikus Általános Iskola diákjai. Az első kategóriában az alsós tanulók, második kategóriában az 5.-6. osztályosok versenyeztek 24 fővel, a harmadikban pedig a 7-8. osztályosok 13-13 fővel. A rövid ima és megnyitó után Mihály atya üdvözölte és bátorította a lelkes kis társaságot. A megmérettetés két teremben zajlott. Számos szép szavalat hangzott el, a két zsűrinek igazán nehéz dolga volt. Végül a következő döntés született:

I. kategória:

  1. Ongai Dorottya 3.b – Vecsés, felkészítő tanár: Bihalné Mező Melitta
  2. Orlov Katinka – Cegléd, felkészítő tanár: Szecseiné Túri Ibolya
  3. Nagy Lora – Cegléd, felkészítő tanár: Szecseiné Túri Ibolya
    Szabó Péter 2. b – Vecsés, felkészítő tanár: Bendiákné Szabó Tünde

Különdíj: Budai Emese – Bátonyterenye, felkészítő tanár: Nagy Peidl Éva

II. kategória:

  1. Illés Máté 5. b – Vecsés, felkészítő tanár: Bihalné Mező Melitta
  2. Chlepkó Zsófia 5. a – Vecsés, felkészítő tanár: Cserné Szabó Anita
    Kiss Petra – Cegléd, felkészítő tanár: Czinege Józsefné
  3. Matasdi Panna 5. a – Vecsés, felkészítő tanár: Cserné Szabó Anita
    Ungvári Fanni – Cegléd, felkészítő tanár: Czinege Józsefné

Különdíj: Erőss Hajnalka – Gödöllő, felkészítő tanár: Majorosné Kupás Judit,
Farkas Laura – Nagykáta, felkészítő tanár: Kovácsné Jakab Anikó
Vaspál Gábor – Bátonyterenye, felkészítő tanár: Nagy Piroska

III. kategória:

  1. Kókai Adél – Cegléd, felkészítő tanár: Nagy Ágnes, Czinege Józsefné
    Velkei Vanda – Nagykáta, felkészítő tanár: Molnárné Fényes Judit
  2. Záhonyi Bori 7. b – Vecsés, felkészítő tanár: Cserné Szabó Anita
  3. Záhonyi Anna 7. b – Vecsés, felkészítő tanár: Cserné Szabó Anita

Minden kedves résztvevőnek gratulálunk és köszönjük a felkészítő kollégák munkáját. Külön köszönjük Igazgató Asszonynak és Szlahó Csaba Polgármester Úrnak, valamint Rajnai Mária tanulónk szüleinek, hogy szép ajándékokkal lephettük meg a nyerteseket és minden versenyzőt, valamint felkészítő tanáraikat. Jövőre újra találkozunk! 🙂

Madarász Krisztina
idegen nyelvi munkaközösség-vezető

Gedichtfestival in der Petőfi Schule

Am 18. November 2016 fand in unserer Schule das dritte Mal das Gedichtfestival statt. Ab dieses Jahr ist unsere Veranstaltung  auch der offizielle deutsche Retitationswettbewerb des ……. von Vác. Außer unserer meldeten sich zu unserer größten Freude noch Schüler aus den folgenden vier Schulen: II. Papst János Pál II. Katholischer Kindergarten und Grundschule in Bátonyterenye, Heiliges Kreuz Katholische Grundschule Cegléd, Szent Imre Katholische Grundschule und Kindergarten in Gödöllő und Váci Mihály Katholische Grundschule in Nagykáta. In der ersten Kathegorie wetteiferten die Kinder der Unterstufe, in der dritten die Sieben-und Achtklässler mit je 13 Personen, in der zweiten Kathegorie die Fünf- und Sechsklässler mit 24 Personen. Nach dem kurzen Gebet und der Eröffnung begrüßte unser Pfarrer Dr. Mihály Huszka mit mutigenden Worten die begeisterte kleine Gesellschaft. Die Ermessung erfolgte in zwei Räumen. Zahlreiche Gedichte wurden schön vorgesagt, das Jury hatte eine schwere Aufgabe. Zum Schluss wurde die folgende Entscheidung getroffen:

I. Kathegorie:

  1. Dorottya Ongai 3.b – Vecsés, Lehrerin: Frau Melitta Bihal Mező
  2. Katinka Orlov – Cegléd, Lehrerin: Frau Ibolya Szecsei Túri
  3. Lora Nagy – Cegléd, Lehrerin: Frau Ibolya Szecsei Túri
    Péter Szabó 2.b Vecsés, Lehrerin: Frau Tünde Bendiák Szabó

Sonderpreis: Emese Budai – Bátonyterenye, Lehrerin: Éva Nagy Peidl

II. Kathegorie:

  1. Máté Illés 5.b – Vecsés, Lehrerin: Frau Melitta Bihal Mező
  2. Zsófia Chlepkó 5.a – Vecsés, Lehrerin: Frau Anita Cser Szabó
    Petra Kiss – Cegléd Lehrerin,: Czinege Józsefné
  3. Panna Matasdi 5.a – Vecsés, Lehrerin: Frau Anita Cser Szabó
    Fanni Ungvári – Cegléd, Lehrerin: Czinege Józsefné

Sonderpreis: Hajnalka Erőss – Gödöllő,  Lehrerin: Frau Judit Majoros Kupás,
Laura Farkas – Nagykáta, Lehrerin: Frau  Anikó Kovács Jakab,
Gábor Vaspál – Bátonyterenye, Lehrerin: Piroska Nagy

III. Kathegorie:

  1. Adél Kókai – Cegléd, Lehrerin: Ágnes Nagy, Czinege Józsefné
    Vanda Velkei – Nagykáta, Lehrerin: Frau Judit Molnár Fényes
  2. Bori Záhonyi 7.b – Vecsés, Lehrerin: Frau Anita Cser Szabó
  3. Anna Záhonyi 7.b – Vecsés, Lehrerin : Frau Anita Cser Szabó

In unserer Verastaltung herrschte gute Stimmung, um so mehr, da wir auch alte Bekannte treffen konnten. Wir gratulieren allen unseren lieben Teilnehmern und danken den Lehrerinnen für ihre Vorbereitungsarbeit. Wir möchte uns extra bei unserer Direktorin Frau Krisztina Sztyehlik und unserem Bürgermeister Herrn Csaba Szlahó und den Eltern unserer Schülerin Mária Rajnai bedanken, dass wir die Preisträger, alle Teilnehmer und ihre Lehrerinnen mit schönen Geschenken überraschen konnten. Nächstes Jahr treffen wir uns wieder! : )

Krisztina Madarász
Leiterin der Lehrergemeinschaft für Fremdsprachen

Vélemény, hozzászólás?