TE DEUMON VETTÜNK RÉSZT PÜSPÖK ATYA SZÜLETÉSNAPJÁN

Június 1-jén délelőtt 10 órától a váci székesegyház előtt, a Konstantin téren az egyházmegyei óvodák és iskolák színes műsorral köszöntötték Beer Miklós püspök atyát 75. születésnapján, aki ezt követően bemutatta az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága által szervezett hálaadó szentmisét.

Iskolánkból 67 diák vett részt ezen a gyönyörű napon.  Énekkarosaink már hetek óta készültek Czékus Jób tanár úrral, hogy a háromszáz tagú összevont kórusban helytálljanak, és ezt meg is tették. Az énekeket Pécsi Rita és Varga László karnagy vezényelték, majd látványos flashmob következett, melynek csúcspontja az élőkép volt: a téren a különböző iskolák kék ruhás diákjai a TE DEUM betűivé fejlődtek fel. A mieink Kárpáti Szilvia tanárnő irányításával alkották az „U” betűt.

A nagy hőség ellenére tanulóink dicséretesen képviselték iskolánkat, de már mindenki alig várta, hogy beléphessünk a székesegyház hűvös falai közé.

„Rendületlenül a hitben” – szól Beer Miklós püspöki jelmondata, amely a műsor után a székesegyházba belépőket fogadta egy másik mottó, az „Egy szív, egy lélek” mellett, amely pedig az egyházmegyei oktatási intézmények logóján látható. A szentbeszédet követően az intézmények képviseletében tanárok, diákok adták át születésnapi ajándékaikat a püspöknek. Iskolánk egy fantasztikus növénykompozícióval lepte meg egyházmegyénk vezetőjét. Dicséret illeti Dudás Noémi és Lázár Zsuzsanna kolléganőket ennek megálmodásában és kivitelezésében.

Osikoviczné Csendesi Mária

 

Az eseményről bővebben a következő linken lehet olvasni: http://www.magyarkurir.hu/hazai/a-te-deumra-osszegyult-gyerekek-koszontottek-beer-miklos-puspokot-75-szuletesnapjan-vacon#lightbox[‘g87830’]/17/

(fotó: Czékus Jób, Dudás Noémi, Kárpáti Szilvia, Merényi Zita)

Vélemény, hozzászólás?