Olasz diákcsere

Kedves Diákok, Tisztelt Szülők!

Örömmel értesítjük az érdeklődőket, hogy létrejött a hosszú ideje tervezett csereprogram olasz partneriskolánkkal, a Padova melletti Abano Terme-ben található Istituto di istruzione superiore “Leon Battista Alberti” iskolával. Idén olasz partnereinket látjuk vendégül áprilisban egy hétre, a jövő tanévben pedig mi utazunk ki hozzájuk Olaszországba. A program az angol nyelv gyakorlására kínál remek lehetőséget, hiszen partnereinkkel ezen a nyelven fogunk kommunikálni. A két iskola tanulói személyes kapcsolatot alakítanak ki egymással, hiszen a partnerek egymás családjánál lesznek elszállásolva a program során.

Természetesen egy csereprogramhoz nélkülözhetetlen, hogy legyenek résztvevői. Ezért tehát mindenki figyelmébe ajánljuk a mellékelt tájékoztatót, az érdeklődő diákok és szülők Bekkerné Fenyő Ágnes tanárnőnél kaphatnak bővebb felvilágosítást, illetve nála jelentkezhetnek a programra. Mindenkit szeretettel várunk, aki a csereprogramban szívesen részt venne és hajlandó ezért több energiát fektetni az angoltanulásba! Egy ilyen csereút életre szóló élményeket nyújthat a résztvevőknek: a személyes kapcsolatokon túl bepillantást enged az olasz családok mindennapjaiba, a gyerekek megtapasztalhatják, hogyan élnek, miket esznek, mit tanulnak az iskolában a partnereik, mivel töltik a szabadidejüket. A sok közös kirándulás és élmény diákkoruk legszebb emlékei közé tartozhat majd.

Bekkerné Fenyő Ágnes

Tájékoztató az olaszországi diákcsere programmal kapcsolatban

Vélemény, hozzászólás?