Lelki nap a 7. évfolyamos diákokkal

A kezdési időpontnál korábban érkeztem a helyszínre, a Szent Kereszt templomhoz. Fiatal
diákok – 13-14 évesek – álltak csoportokban a templom bejárata előtt, beszélgettek. Ami azonnal
feltűnt, összeszedettek, komolyak voltak, nem hülyéskedtek egymással. Régi fotók, híradók képei
jutottak eszembe, melyeken templomba mentek, vagy onnan jöttek eleink. Templom nem látszott a
képen, de az igen, hogy „máshogy” mennek, mint amikor boltba, piacra, vasúthoz vagy munkába
igyekeznek: ünnepélyesek, szépen öltözöttek voltak, népviseletet ápoló helyeken: „viseletbe”
öltözötten. Viseletet itt nem láthattam, de „viselkedést”, megfelelő, elvárható viselkedést igen!
A lelki nap – Mihály atya bevezetője után – szokatlanul kezdődött: filmet vetítettek, Szent II.
János Pál életéről szóló kitűnő film első részét, Ember, aki pápa lett címmel. (A diákok mellett
szülők is szép számmal vettek részt a lelki napon.) A vetítés egyszerűsége ellenére is nagy hatással
volt a film szinte mindenkire. Mozdulatlanul figyeltek. Köszönhető ez elsősorban a nemrég még köztünk
élő NAGY pápa kisugárzó egyéniségének, ki úgy lett szent (és életében is már az volt), hogy ember
maradt. Ember, aki még bíboros korában is síelt, irodalmi műveket alkotott és tanított, színész is volt
és vasgyári munkás , akinek az életét akarták elvenni és meg tudott bocsátani, s az Úr ajándékának
tekintette a szenvedést, melyet példamutatóan, hősiesen viselt. (Ezt majd a második részben láthatjuk
– remélem –, s a mai fiatalokhoz akkor kerül nagyon is közel, amikor láthatják, hogy az akkori fiatalok,
diákok tízezrei hogyan imádkoztak át éjszakákat a Szent Péter téren, a halálosan beteg pápáért
virrasztva. A pápa temetésén pedig – amely egyáltalán nem „gyászmenet” volt, hanem allelújás,
örömteli szertartás –, egyöntetűen skandálták: subito santo – emeljék oltárra, avassák szentté!
(Felejthetetlenül megható volt.)
Mihály atya kiemelte a fiatalok számára leginkább megszívlelendőket: a szabadság és szerelem
gondolatához, érzéséhez csak a felelősség szükségességével lehet és szabad közeledni. A film után
a fiatalok a hittanterembe vonultak és bizonyára örömmel fogyasztották a korábban általuk készült
szendvicseket és a szülők-hozta süteményt. A felnőttek, szülők kis csoportokban beszélték meg közösen
a látott filmmel kapcsolatos gondolatokat.
És már kezdődött is a lelki nap megkoronázása, a szentmise, melybe a hetedikesek
tevékenyen bekapcsolódtak. A szentmise evangéliumi részében a mai napon Szent Lukács
evangéliuma szerint hallhattuk az Úr szenvedéstörténetét, az utolsó vacsora leírásától Jézus
kereszthaláláig. A diákok, szerepekre kiosztva olvasták értelmesen és komolyan a passiót. Azt nem
is kell írnom, hogy milyen fegyelmezettek voltak a gyerekek az egész mise alatt. Talán el is felejtettek
huncutkodni?! A felolvasás stílusán, hangsúlyain, komolyságán látszott, hogy a nevelők, tanárok sokat
foglalkozhattak a felkészítéssel. Tudták a diákok – lényegileg és érzelmileg is –, hogy m i t olvasnak.
Állíthatom, szinte tapintható hatással volt a hallgatókra. Köszönjük az iskola közösségének!!!
Holnap, virágvasárnap kezdődik a nagyhét. Ez a délután valóban kitűnő készület a szent
napokra…
Hegyi László Keresztútjának sorai (VIII. állomás) jutnak eszembe, amikor a keresztet cipelő Jézus szól
az őt sirató asszonyokhoz: „Ne énrajtam, hanem magatokon és gyermekeiteken sírjatok…” Igen,
sirathatjuk magunkat is és gyermekeinket is, de ma, ezeket a diákokat látva, azért örülhetünk is. Mert
lehet reményünk, hogy ők a jövőben is érezni fogják az Úrhoz-tartozás szükségességét, felelősséget
éreznek majd életük minden szakaszáért. Nekünk a felelősségünk az, hogy lehetővé tegyük számukra
továbbra is azt a nevelést otthon is és az iskolában egyaránt, amely ilyen fiatalokká formálja őket.
Köszönet a lelki nap sikeréért fáradozóknak, azt hiszem, mindenek előtt értékes, szeretni való
fiataljainknak! Áldott, kegyelmekben nagyon gazdag Húsvétot !

Nagy István Elek