Az állatok világnapja – rádiós műsor a Petőfi Iskolában

 

Az állatok világnapja alkalmából kedves kis rádiós műsort adott elő az 5. b osztály néhány tanulója:

Denke Barnabás

Gőz Barnabás

Horváth Hanna

Koncsek Johanna

Rácz Roxána

Rasztovits Jázmin

Szabó Péter

Szlahó Gréta

Szlávik Flóra

Íme:

Szeretettel köszöntünk benneteket az állatok világnapja alkalmából. Hallgassatok meg egy kis érzékenyítő rádiós műsort, melyben ezzel a témával foglalkozunk.

 Az állatok világnapját október 4-én ünnepeljük 1931 óta minden évben. Október 4-e  Assisi Szent Ferenc halálának napja. Ő volt az állatok védőszentje.  Azt mondták róla, hogy nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem még beszélgetett is velük. A 13. század elején élt, és azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körbevesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

 

          Rónay György: Mondd, szereted az állatokat?

Mondd, szereted az állatokat?
A kutyát, macskát, csacsit, lovat
s a madarakat: a verebeket,
rigót, galambot, pintyeket,
akik a Földön veled élnek,
s bundájuk, tolluk melegében nekik is van szívük,

csak éppen nem beszélnek?

Mondd, szereted az állatokat,
s figyelted őket néhanap:
hogy mit csinálnak, hogyan élnek,
s a maguk nyelvén mit mesélnek,
vagy miről hallgatnak, mikor komor
csöndjükbe burkolódzva ülnek,
és titokzatos, hallgatag
külön világukba merülnek?

Én szeretem az állatokat,
Elnézem őket, ha játszanak, alszanak vagy

tűnődnek titkaikon és a világon.
Hidd meg, barátom,
nekik is vannak titkaik,
s csak annál nehezebb talán
számukra ez a sok talány,

mert nincsenek rá szavaik.

Tégy próbát, hisz ember vagy: értsd meg
a bennük szorongó miértet;
segíts nekik, mondd ki helyettük
azt, ami ott ködlik a testük
vaksi lelkében – vidd közelebb
az állatokhoz az embereket,
hogy megértsenek végre minket.
S mi is őket, kisebb testvéreinket.

 

Október 4-én már nemcsak a vadon élő, hanem minden állat védelmére felhívják a figyelmet. A haszonelvűségnek, például bundakészítés, sok állat esik áldozatul, a kedvtelési állattartás pedig nem mindig alakul felelősségteljesen. Magyarországon évente több százezer állat válik kóbor állattá.

Nem is gondolnátok, hány olyan állatfaj van Magyarországon,aminek védelmét az 1996-os törvények írják elő. Ilyen például a folyami rák, aminek eszmei értéke 50.000 Ft, vagy a hegyi szitakötő, aminek eszmei értéke már 100.000 FT. De a fürge gyík, zöld gyík, és fali gyík, valamint az erdei sikló, és a vízisikló is védelem alatt áll.

Hallgassatok meg most egy rövid ismertetőt egy másik magyarországi védett állatról! Ez a vidra.

 A vidra részben vízben élő ragadozó emlősállat. A természetben ritkán lehet látni, ami annak is köszönhető, hogy éjszakai életet él. Az ujjai közötti úszóhártyák és az áramvonalas teste egyaránt a gyors úszását segítik elő. Körülbelül 10 méter mélyre képes lemerülni, és általában 1-2 percig bírja a víz alatt. Testtömege akár 14 kg is lehet. Testhossza 45-85 cm. Tápláléka változatos, de elsősorban halakat, rákokat fogyaszt. De megeszi a kagylót, a rovarokat, a rovarlárvákat is. Magyarországon szabadon elsősorban a Dél-Dunántúl halas tavaiban él.

Aranyosi Ervin: A vidra

Szomorú vagy kicsi vidra?
Csaljak mosolyt a pofidra?
Vagy vágysz inkább egy szép halra,
te csak attól fakadsz dalra?
Addig dalolsz, amíg úszol,
torkodból kis hegedű szól,
látom most már jobb a kedved,
érdemes volt halat enned!

 

 

Az állatok világnapjának saját szervezete és honlapja is van, melyen tájékozódni lehet a világszerte megrendezésre kerülő különféle programokról, felhívásokról. A budapesti és Budapest környéki programok közül mi is ajánlunk nektek egy párat:

 

  • Október negyedikétől október hatodikáig a fővárosi állat-és növénykertben fesztivált szerveznek az állatbarátoknak. A fesztiválon szórakoztató programok, természetvédelmi vetélkedők, kézműveskedés, és mesés előadások lesznek.
  • A REXÁllatszigeten, Újpesten, október 5-én várják az érdeklődőket egész napos szórakoztató bemutatóval, például kutyaszépségversennyel.
  • A budakeszi vadasparkban szintén október 5-én szerveznek programokat, pl. kisállat tréninget mosómedvéknek, madárgyűrűzést, valamint kutyamentéssel is megismerkedhetnek az odalátogatók.
  • Monoron, október 6-án, vasárnap, kisállatvásár várja a családokat.

Kiss Ottó: Állatos album   —   vers

Szép ez az állatos album,
nagypapa ötlete, vették,
nagymama mondta: – Vigyázz rá!
Nagypapa meg, hogy: ez emlék.

Szép ez az állatos album,
benne a kenguru ugrál,
itt a kanári, a delfin,
ott a zsiráf, az oroszlán.

Hűsöl a nagy hal a vízben,
kúszik a parton a kígyó,
gólya vadássza a békát,
ugrik a béka – ez így jó.

Néz a menyétre a róka,
görcsöl a hörcsög a lyukban,
itt a kakas meg a gőte
– hú, de recés tarajuk van!

Jó sok az állat a könyvben,
szállnak az éjjeli lepkék,
mászik az erdei mókus,
szép ez az állatos emlék.

Hallgat a nádi poszáta,
csendes a kis sün, a gébics,
alszik a tóban a teknős,
alszik a hód, velük én is.

 

Vigyázzatok Ti is az állatokra!  Ha van otthon házi állatotok, gondozzátok, ápoljátok őket! Figyeljetek és ügyeljetek rájuk nemcsak a természetben, hanem a városokban is! Védjétek, óvjátok az állatok élőhelyét!

Köszönjük a figyelmeteket. Nagyon szép napot, és sok érdekes programok kívánunk a hétvégére!