Állati jó bemutató! 😊

Állati jó bemutató! 😊

Ez nemcsak az újságcikk, hanem Gőgös Zsuzsanna zoológus bemutatójának is a címe. Az állatok világnapja alkalmából ő volt a vendégünk 2019. szeptember 27-én. De nem egyedül jött, hanem elhozta magával otthon nevelt állatait is. Sokan azt gondolnánk, hogy kutyáról, macskáról vagy hörcsögökről van szó. De ő sünit, kígyót, patkányt, vadászgörényt, galambokat és héját hozott magával. Sőt elhozta kedvenc baglyát is, akit kölyökkora óta nevel, így a bagoly úgy tekint rá, mint az „édesanyjára”.
Az egyórás bemutató alatt sok hasznos, érdekes, és humoros dolgot, történetet tudhattunk meg a különböző állatokról. Zsuzsa néni bebizonyította nekünk, hogy a süni ragadozó állat, hogy a róka a nyaka alatt található szürkés-fehér sáv segítségével téveszti meg a kis pockot, és azt is elmagyarázta, hogy a bagoly nappal is ugyanolyan jól lát, mint este, de azért vadászik inkább éjszaka, mert a zsákmányállatai éjszakai állatok. A magával hozott kosarakból, ketrecekből több galambfajta is előkerült, így élőben láthattunk egy óriásgalambot, aminek mérete lenyűgözött minket. Megmutatta, hogyan viselkedik egy kuvik, ha kígyót lát, és Lufi nevű patkánya segítségével azt is láthattuk, hogyan képesek ezek az állatok a helikopter propellerét „utánozni”.
A bemutató végén Zsuzsa néni „megfürdetett” egy héját, de annak vízhatlan tolláról lepergett minden vízcsepp. A héja nem sértődött meg, hogy vízzel öntötték le, sőt bemutatta nekünk, milyen gyönyörűen és pontosan tud repülni.
Köszönjük ezt a nagyszerű élményt, reméljük, még találkozunk. Ha máshol nem, akkor Zsuzsa néni munkahelyén, a Budakeszi Vadasparkban.

Kéthelyi Lídia

2019. 10. 01.