3.a osztályunk első helyezést ért el a Káposztafeszten

A Káposztafeszt elmaradhatatlan műsorszáma az ünnepi felvonulás, melyen Vecsés intézményeinek és közösségeinek képviselői egyaránt népviseletbe vagy jelmezbe öltözve, gyakran egy rövid produkcióval is készülve haladnak el a sok-sok látogató, illetve a színpadon helyet foglaló zsűri előtt. A részt vevő óvodás és iskolás csoportok között ott volt iskolánk két 3. osztálya is: az a-sok kis kertészekként egy terményekkel gazdagon feldíszített, traktor vontatta pótkocsin, a b-sek pedig helyi népviseletben vonultak fel. Nagy örömünkre a 3.a osztály kreatív és szemet gyönyörködtető díszlete, valamint a locsolókannával és kislapáttal felszerelkezett kis kertészek a zsűri tetszését is elnyerték, így ifjúsági kategóriában elhozták az I. díjat!

A szép eredményhez szívből gratulálunk, egyúttal köszönjük Dudás Noémi tanító néninek az ötletet és a szervezést, továbbá Surányi Andrásné Nelli néninek és mindazoknak a kedves szülőknek a segítségét, akik anyagi támogatásukkal és sok-sok órányi fizikai munkájukkal lehetővé tették, hogy az ötlet ilyen színvonalas formában megvalósulhasson.