Hittanos tábor Patcán

Július 4-től öt napos hittanos táborba indult 23 diák és 3 hitoktató (Vrankó Gézáné Kati néni, Peresáné Kállay Georgina néni, Bendiákné Sz. Tünde néni). A tábor helyszíne egy kicsi falu, Patca volt, Kaposvár közelében.

A korai indulás előtt bemehettünk a templomba, Mihály atya szólt hozzánk néhány szót és áldást kértünk az utazásunkra, közös reggeli imádsággal kezdtük a napot.

Első utunk Kaposmérőre vezetett, ahol egy élő történelemórán vehettünk részt, melyet a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett lovasíjász, Kassai Lajos tartott. Itt még szabadon tartott magyar őshonos állatfajtákat is megnézhettünk, íjászkodtunk és lóra ültünk.

Délután a szállás elfoglalása után elkezdtük az őrangyalos játékot, amely lehetőséget adott arra, hogy a tábor ideje alatt a gyerekek gyakorolhatták a szeretetközösségben való létet. Mindennap együtt imádkozhattunk, énekelhettünk reggel és este is.

Szerdán a Katica tanyán töltöttük az egész napot.  Itt nagyon sok programban (állatsimogató, játszóház, óriás csúszdapark, telibe-találda, hűtőmágnes készítés) vettünk részt.  Ezeken kívül a gyerekek kipróbálhattak egy igazi tehénfejést, megkóstolhattuk a friss tejet. A vizesparkban pedig aki akarta, lehűthette magát.

Csütörtökön egy gyalogtúrán vettünk részt, ahol már a délutáni kézműves foglalkozásra készülve gyűjtöttek terméseket, leveleket a gyerekek.

Pénteken a Szennai Szabadtéri Néprajzi Múzeumba látogattunk, ahol megismerkedtünk a Somogyban jellegzetes talpas-favázas népi építészet emlékeivel.

Este hittanos vetélkedőt tartottunk, ahol  négy csoportra osztva versenyeztek a gyerekek különféle feladatokat megoldva. Termésképet készítettek bibliai történetekről (Irgalmas szamaritánus, Jézus bevonul Jeruzsálembe, Csodálatos kenyérszaporítás, Noé bárkája).

Szombaton a csomagolás után indultunk Kaposvárra, ahol a Szentjakabi Bencés Apátság Romkertjébe tettünk látogatást és egy múzeumpedagógiai  foglalkozáson vettünk részt. A gyerekek rövid időre kis régészekké válhattak, csontvázakat kutatva.

Délután fáradtan, de élményekkel gazdagon térhettünk haza Vecsésre.

Az önkormányzat és a Váci Egyházmegye programokhoz nyújtott támogatását ezúton is köszönjük szépen.

 

Bendiákné Szabó Tünde

Vélemény, hozzászólás?