Farsang 2015

A nagyböjt 40 napját megelőző időszak a mulatozásé, bálozásé, vidámságé. Így volt ez iskolánkban is 2015. február 13-án délután. Ekkor tartottuk ugyanis az alsós illetve a felsős farsangunkat.
A kicsik nagy izgalommal készülődtek erre az alkalomra. Már délelőtt olyan volt az iskola mint egy hatalmas színházi főpróba színtere. Különösen nagy volt a nyüzsgés a tornaterem környékén. Jöttek-mentek a kicsik és nagyok, hogy még egyszer utoljára elpróbálják a megálmodott koreográfiát a délutáni nagy fellépések előtt. Tornatermünk is átváltozott erre a délutánra, hiszen felkerültek a bordásfalra az alkalomhoz illő busó maszkok és egyéb színes dekorációk, hogy emeljék az ünnep hangulatát.
14 órától aztán elkezdődött az igazi mulatság. Elsőként az énekkarosok léptek színpadra, akik egy magyar, két német és idén először egy angol dallal is készültek. Utánuk a 3.a osztály Klatschmohn nevezetű tánccsoportja egy kis ízelítőt adott a polka alaplépéseiből.
Őket követte az alsós osztályok fantasztikus hangulatú és sokszínű műsora.
Az 1. a és b osztályosok idén együtt farsangoltak, forró karneváli légkört teremtettek és ötletes jelmezeiket egyénileg is bemutatták a legkisebbek. A tengerészek kalandos életét több ízben is átélhettük. Elsőként a 2. a osztály szelte át a képzeletbeli óceánt, sőt még egy matrózlázadás kitörésének is szemtanúi lehettünk.
A 2.b osztály egy indiántáborba varázsolt bennünket, hogy aztán a 3.b osztály ismét a matrózok világába röpítsen minket, de ezúttal csini lányok, egy fantasztikus zenekar és katonák kíséretében.
A 4. a osztálynak nyoma veszett, helyettük egy százlábú érkezett, aminek mindegyik lábán más-más cipő virított.
A 4. b osztály fergeteges vadnyugati zenéje és tánca után a 3. a osztály zárta a fellépők sorát. Ők egy különleges produkciót választottak, melyben volt néhány kedves mosoly, sok-sok szerető szív és még több ölelés.
A műsor után egy kicsit visszavonultak az osztálytermekbe a gyerekek, hogy aztán feltöltődve étellel-itallal a Miki bácsi által válogatott pörgős zenére ropják a táncot.
A program végén pedig a hagyományos tombolahúzás következett aminek a fődíja idén egy roller volt.

Rövid, de hatékony átpakolás, átrendezkedés után a felsős diákoké és vendégeiké lett a terep. A hagyományokhoz híven idén is minden osztály kivette részét a farsangi mulattságból, és nem csak mint fellépő (többségében osztályprodukciók), hanem mint szervező is – volt olyan osztály, aki a terem be- és kirendezéséért felelt, voltak, akik a beléptetésnél, voltak, akik a tombolahúzás lebonyolításában, mások a ruhatár üzemeltetésért feleltek.
A díjazást és a tombolanyeremények egy részét is az osztályonként behozott egy-egy torta alapozta meg, amelyek a ruhatár egy elkülönített részén türelmesen várták, hogy beteljesíthessék sorsukat.
A műsor a tanári meglepetés produkcióval kezdődött: Fekete-Part Gabriella tanítónő számos kollégát beszervezett a tantestületből, hogy együtt tekergőzzenek elő színpompás hernyóként a tánctérre, ahol aztán a diákok kedvükre találgathatták, melyik láb melyik kedvenc tanárukhoz tartozik!
Ez kiváló bemelegítő volt, amely az egész délután/este jó hangulatát meghatározta. Változatos, jobbnál jobb, szívet-lelket beleadó, ötletes fellépéseket láthattunk az osztályoktól.
Az 5. a Macskák és egerek című előadása nyitotta az osztályprodukciók sorát. Egyszerű, de nagyszerű ötlettel egységes jelmezt kaptak mind a macskák, mind az egerek; nem csak a teljes osztály, de az osztályfőnökük is egyenrangú fellépő volt; a zeneválasztás is stílusos volt, a tánc dramaturgiája és kivitelezése is profi volt.
Az 5. b osztály is jó ötletre épített: egy-egy nadrágba mindig ketten bújtak, így egyik lábukon fehér, másikon fekete nadrág volt – ha sorként előre-hátra mozogtak, azt a benyomást keltették, hogy úgy is lehet közlekedni, hogy mindkét lábunk egyszerre van a levegőben, ráadásul olykor elég furcsa szögben.
A 6. a egy focimérkőzés köré húzta fel táncát; a 6. b pedig megidézte a vadnyugatot egy rövid country műsor erejéig.
A farsangi mulatság egyetlen hagyományos, azaz beszélős, szöveges jelenetét idén a 7. a mutatta be. Az alapötlet jó volt, osztályfőnökük a tévé előtt ülve lapozgat a csatornák között: tv-shop, sport, zenetévé, stb. Szerencsére a technika sem hagyta cserben a csapatot, a mikrofonok és a hangosítás jóvoltából minden hallható volt. Kár azonban, hogy jellmezekkel szinte egyáltalán nem készültek és foglalkoztak a gyerekek.
A 7. b egy komplett tengerparti nyaralást mutatott be, fűszoknyás lányokkal, napozó családdal, a nyaralók számára rendezett esti néptáncmulattsággal, kitörő vulkánnal, istenekkel. Igazán komplex és mindvégig szórakoztató előadás volt.
Egyetlen diák állt ki a 8. a-ból – Bákor Dóra táncolt.
Az osztályprodukciókat a 8. b zárta: új osztályfőnökük, Nagyné Farkas Judit vezénylőtábornokként katonai gatyába rázta a csapatot, akik aztán teljes természetességgel váltottak át infantilis kacsatáncba – fergeteges sikerrel!
Rövid visszavonulás után a zsűri meghozta döntését: a három legjobb előadás díját a Macskák és egerek (5. a), a Hawaii nyaralás (7. b) és a Katona-kacsatánc nyerte.
Az osztálybemutatkozók után már minden gyerek nagyon várta a táncos bulit. Idén a 8. a osztályból Gáspár Márton működött DJ-ként közre – ő keverte az előre leadott kívánságlisták szerint bő egy órán keresztül a zenéket.
Az este végén eredményhirdetésre és a tombolahúzásra került sor. Nem csak kisebb játékok, könyvek, több torta talált gazdára, de nagy memóriájú pendrájv, és egyéb más értékes tombolanyeremények is.
A mulatságról az sem távozott azonban üres kézzel, aki nyeremény nélkül maradt, hiszen a feltöltődés élménye és az együttlét öröme maradandó emlék lehet mindenki számára.

Bihalné Mező Melitta és Pécsi Marcell

Vélemény, hozzászólás?