10 éves iskolakertünk sikerrel pályázott az iskolakerti mentorprogramra
Iskolakertünk idén ünnepli 10. születésnapját. 2015 őszén a Váci Egyházmegye Vidékfejlesztési Irodájának kezdeményezésére csatlakoztunk a Mezőgazdasági Szakkör Programhoz, mára pedig elérkezettnek láttuk az időt, hogy szintet lépve mi is továbbadhassuk azt a tudást, amelyre az évek alatt egyre növekvő és egyre zöldebb iskolakertünk gondozása során szert tettünk.
Mertünk hát egy nagyot álmodni, és megpályáztuk az Energiaügyi Minisztérium és az Iskolakertekért Alapítvány által kiírt Országos Iskolakert-fejlesztési Program Mentor iskolakert címét. Az óriási túljelentkezés ellenére nagy örömünkre a mi kiskertünk is bekerült a három nyertes közé. Nagyon jó érzés, hogy eddigi munkánkat, a pedagógusok és a gyerekek közös erőfeszítéseit ilyen módon is elismerték. A nyertes pályázattal jelentős anyagi támogatást is kapunk, de talán még fontosabbak az előttünk álló időszak új kihívásai, feladatai, hiszen iskolánk közössége elkötelezett az iránt, hogy mindannyian tudatában legyünk a teremtésvédelem és a fenntarthatóság fontosságának, és ezt érvényesítsük is mindennapi tevékenységeinkben.
2025-ben az iskolakert fejlesztését az ORSZÁGOS ISKOLAKERT-FEJLESZTÉSI PROGRAM, Iskolakert Alapozó Alprogram VI. üteme teszi lehetővé, a szükséges eszközök, képzés biztosításával és szakmai segítségnyújtással.