Nyílt nap leendő kilencedikeseknek

Kedves Szülők, kedves nyolcadikos Diákok!

Az eddig beérkezett regisztrációk nagy számára tekintettel a november 11-i nyílt napunkra a jelentkezést lezártuk, és úgy döntöttünk, hogy szervezünk egy másik másik nyílt napot is 2025. november 12-én, hogy minden érdeklődő számára érdemi betekintést tudjunk nyújtani iskolánk életébe. A nyílt nap 8 órakor közös tájékoztatóval kezdődik, majd vendégeink nyílt tanórákon vehetnek részt, közelebbről is megismerhetik képzési kínálatunkat, körbevezetéssel megtekinthetik az iskola külső-belső tereit, valamint feltehetik kérdéseiket az iskolai mindennapokkal kapcsolatban.

Ahhoz, hogy jól fel tudjunk készülni a látogatók fogadására, szeretnénk felmérni az igényeket, ezért kérjük, hogy amennyiben nyílt napunkon részt kívánnak venni, szándékukat az ITT elérhető regisztrációs űrlap kitöltésével legkésőbb november 10., hétfő estig jelezzék számunkra! A regisztrált érdeklődőket a nyílt nap további részleteiről e-mailben is tájékoztatni fogjuk.

Addig is tekintsék meg ízelítőül a gimnáziumunkról készült kisfilmet!

Kérdés esetén forduljanak bizalommal Kocsis Nóra főigazgató-helyetteshez a +36 30 333 1606 telefonszámon!

Szeretettel várjuk Önöket, várunk Titeket!