“Drága kis iskola” – iskolacsalogató

Közeledik az iskolaválasztás ideje. Ilyenkor már egyre többen érdeklődnek a közösségi médián keresztül az iskolákról, gondolván, az ilyen módon gyűjtött információk birtokában talán könnyebb lesz a választás. Autószerelőt, fogorvost és többek között iskolát is jobb esetben ki-ki saját tapasztalata, rosszabb esetben csak hallomásból alkotott véleménye alapján ajánl, vagy sem. A szubjektív vélemény bizony számít, és azt gondoltuk, hogy mi is közvetítünk néhány észrevételt rólunk, iskolánkról, pedagógusainkról, a nálunk folyó munkáról.

Immár fél éve járnak iskolába a kis elsősök. A járványügyi helyzet új kihívások elé állított mindenkit, különösen azokat a gyermekeket, akik a megszokott óvodai környezetből csöppentek közénk. Természetesen a szülők, tanítók feladata is hatványozódott, hiszen mindent el kellett követni annak érdekében, hogy a kis nebulók a lehető legkevesebb nehézséget érzékeljenek abból, hogy ez egy – a megszokottnál sokkal – különlegesebb évkezdés. A közös összefogás eredménye az alábbi szülői észrevételekben olvasható, melyet a tanító néniknek tolmácsoltak. Bízunk benne, hogy ezzel a kis csokorral is segítünk képet alkotni a mi „drága kis iskolánkról”.

1.a 

Tünde néni, Kriszti néni

„Mindkét tanító mindent megtett annak érdekében, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az átállás.
Rengeteg játékos feladattal vezették be őket a betűk, számok világába.
Sok-sok játékot, eszközt, mondókát, mesét, dalocskát alkalmaznak még most is a tanulás elősegítésére, az órák színesebbé tételére.
A gyermekek terhelése is folyamatosan nőtt, ahogyan egyre jobban beleszoktak a sulis létbe.
A tanítók és a szülők közötti kommunikáció szinte napi szintű.
A gyerekek jó kedvvel, örömmel járnak suliba, és néznek szembe az egyre nehezedő kihívásokkal.
Az egyhetes online oktatást is nagyon jól megoldották, a gyerekeket még így is tanulásra, gyakorlásra és odafigyelésre tudták ösztönözni. Ugyanúgy tudtak haladni a tananyaggal, mint az iskolában.
Játékos feladatokkal, versenyekkel ösztönzik a gyerekeket a szebb írásra, amiért pici jutalmakat is kapnak.
Figyelembe veszik a gyerekek közti különbséget, és megpróbálják mindenki fejlődését magához képest értékelni.
Ha valaki valamiért lemaradt, segítik a tanítók a felzárkózását.” 

„Gyermekem szeretett oviba is járni, de nagyon várta az iskolát. Nagyon szeret iskolába járni, a hosszabb szünetek végét már várja, mert menne suliba. Szokta kérni, hogy számoljunk, írjak neki példákat és ő kiszámolja. Szokott tanító néniset is játszani Jól éli meg az iskolai mindennapokat, szívesen számol, ír.”

„Gyermekem szeret ebbe a suliba járni, mert ide járt a nagymamája, az apukája, a nővére (aki még mindig itt is van, csak gimis).

 Nagyon sok ovis barátja van az osztályban is és más évfolyamokon is – a tanulás mellett, ami izgalmas, sok szabadidős tevékenység/játék van, ami majdnem olyan, mintha az oviban lenne – kedvesek és segítőkészek a tanárok, pont, mint az oviban is voltak.”

„Három gyermekem jára Petőfi iskolába, és maximálisan elégedett vagyok mindennel.”

„Pár évvel ezelőtt költöztünk a környékre, és mindig mikor az iskola előtt mentünk el elmondtuk gyermekünknek, hogy ez lesz majd az iskola, ahova járni fog. Nagy izgalommal várta az első napot, és azóta is minden nap fut be az iskolába.

Őszi szünetben elmentünk az iskola előtt, és azt mondta „drága kis iskola”.

Ez köszönhető a tanítók, és az iskola hozzáállásának. Sajnos pont egy nehéz időszakban kezdtük az iskolát, és kevesebb program és lehetőség van, de ennek ellenére az iskola, és a tanítók is igyekeznek mindent megtenni, hogy minél több érdekes program legyen, biztosítva a biztonságos környezetet és azt, hogy a gyermekek ne szenvedjenek hiányt a kialakult helyzet miatt.

Nagyon szépen felépítve kezdték a tanulást, és rövid idő alatt hatalmas haladást értek el, mindezt úgy, hogy élvezték, és figyelembe volt véve, hogy nemrég még óvodások voltak.

Nagyon örülünk, hogy ezt az iskolát választottuk!”

1.b

Terike néni, Éva néni

Az általános vélemény így félév tájékán pozitív, a gyerekek többsége jól beilleszkedett a kezdeti nehézségek után.

– Sok esetben ez annak volt köszönhető, hogy ovistárssal kerültek egy osztályba.

– A tanító nénikkel és a tanítással elégedettek a szülők, a házi feladatok mennyisége megfelelő.

– Látjuk a fejlődést, tudásgyarapodást, annak ellenére, hogy elég vegyes a korosztály! Nagyon hiányzik a kicsiknek a kimaradt utolsó félév óvoda!

– A nagyobbak is szeretettel fogadták, terelgették a kicsiket, hiszen a pandémiás helyzet miatt a szülők még első nap sem kísérhették be a gyerekeket!

– A tanári kommunikáció megfelelő és elegendő.

– Nagyon pozitív volt az iskola reakciója a szükségessé vált online oktatásra.

– A gyerekek véleménye általában pozitív, jól érzik magukat iskolában, bár nekik volt a legnehezebb ebben az időszakban átállni az ovis életről az iskolásra.

– Szeretik a napirendet a suliban, hogy ott megcsinálják a házit, így otthon ritkán kell tanulni.

– A pandémiás helyzet miatt minden egy kicsit nehezebb, pl. kommunikáció az iskolával, de igen segítőkészek a tanító nénik.

– Nagyon jó lett volna, ha közös programokkal, kiruccanásokkal, egyéb sulin kívüli programokkal is összehozható lett volna az osztályközösség, vagy akár a szülői közösség. Reméljük, hogy hamarosan pótolhatóak lehetnek ezek is!

a Szülői Szervezet tagjainak összefoglalója