Versenyeredmények a 4.a osztályban

2017. március 18-án két tanítványom is kimagasló eredményt ért el.

Mayer Martin a Katolikus Iskolák Dugonics András matematika versenyének piliscsabai döntőjében ért el 3. helyezést. A döntőbe, két iskolai forduló sikeres teljesítése  után, a legjobb 10 tanuló kapott meghívást az országból.

A Debrecenben megrendezett Országos Diákolimpián az 50 méteres gyorsúszás döntőjében Bóta-Depinyi Soma harmadikként érte el a falat, ezért az eredményhirdetéskor az ő nyakába akasztották a bronzérmet. Ráadásul technikai okok miatt kétszer kellett leúsznia a döntőt és a többiekkel ellentétben, ő a második úszásnál még tovább javította az eredményét.

Március 24-én Nagykátán rendezték meg az egyházmegyei szavalóversenyt. Itt Molnár Gergely Dutka Ákos Húsvéti vers című versét szavalta el, amivel a 3-4.osztályosok között 1. helyezést ért el, majd három nappal később Szabó Lőrinc Lóci verset ír című versének elmondásával az iskolai szavalóversenyt, majd április 8-án a városi vers- és prózamondó versenyt is megnyerte.

Március 28-án ismét Mayer Martin ért el kimagasló eredményt matematikából. A vecsési alsós városi versenyen 1. lett.

Április 20-a piros betűs nap lett az osztály életében. Ekkor volt a Bálint Ágnes Kulturális Központban a Föld napja alkalmából meghirdetett vecsési környezet- és természetvédelmi meseíró pályázat díjátadó ünnepsége. „Zöld mesék kicsiknek és nagyoknak” címmel 4 korcsoportban lehetett pályázni. Mivel osztályomból 8 gyerek is írt mesét, izgatottan vártuk az eredményhirdetést. Az I. korcsoport (7–9 évesek) győztese Molnár Gergely lett. A II. korcsoportban (10–13 évesek) Susán Réka 1., Balogh Álmos 2., Valics Boldizsár András 3. helyezést ért el.

Gratulálunk ezekhez a szép eredményekhez!

Kissné Fodor Annamária
4. a osztályfőnöke

OKLEVÉL

Vélemény, hozzászólás?