Regionális Német Nemzetiségi Énekverseny Biatorbágyon, 2018. március 22.

Több éves hagyományainkhoz hűen idén is részt vettünk a biatorbágyi német nemzetiségi énekversenyen.

Öt produkcióval készültünk a nagy megmérettetésre. Több hónapos munkánkat gyönyörű eredmények igazolták. Külön dicséret illeti a diákokat – az angolosokat különösen -, hogy minden éneket két szólamban és kotta nélkül megtanultak.

Felsős német kórusunk – Traditionschor –a Hochgelobt sei és a Leise sinkt der Abend nieder című egyházi énekeket adta elő. Előadásukat a  zsűri bronz minősítéssel jutalmazta.

A kórus tagjai: Gáspár Enikő, Kovács Kinga, Korponai Anna, Molnár Gergely és Molnár Petra – 5a., Juhász Vanda, Radvánszki Réka, Uri Anita, Végh Júlia – 5.b, Chlepkó Zsófia, Rapcsok Boglárka, Vass Dániel – 6.a, Juhász Adél,  Ongai Zsófia, Rózsár Petra – 6.b, Baranyi Zsófia, Brünner Norbert, Cser Zsófia, Soós Csaba – 7.b.

Szintén bronz minősítést ért el Chlepkó Zsófia és Rózsár Petra (6.b) duója.

Két kiscsoportos produkcióval is készültünk. Mindkettő ezüst eredménnyel zárta a versenyt. Az 5.b osztályból Juhász Vanda, Radvánszki Réka, Uri Anita és Végh Júlia voltak a Birnbaum Quartett tagja. Kedves előadásukkal és gyönyörű körtékkel nyűgözték le a zsűrit.

A másik csoport  fiúkból állt: Pomázi Máté, Vass Dániel a 6.a osztályból, Brünner Norbert, Soós Csaba a 7.b osztályból Illés Máté (6.b) harmonika kíséretével adták elő versenyprogramjukat. A zsűri elismerően értékelte  a Bubenkreis fantázianevű csoport előadását.

A gimnazisták közül két tanuló vállalkozott idén egy tájszólásban énekelt duett produkcióval: Nagy Tamara és Baranyi Ádám a 11. b osztályból. Fantasztikus előadásukkal arany fokozatot nyertek.

Gratulálunk  diákjainknak ezekhez a gyönyörű eredményekhez és további szép sikereket kívánok!

Végül köszönetet szeretnék mondani igazgató asszonynak és a szülőknek, hogy lehetővé tették a gyermekek részvételét a versenyen. Hálásan köszönjük a DÖK támogatását is!

Osikoviczné Csendesi Mária és Czékus Jób

Kategória: Uncategorized | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.