Nyílt nap

2018. március 22-én nyílt napot tartottunk a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban a leendő elsős tanulók szüleinek. A nyílt nap alkalmával, lehetőséget kaptak a szülők, hogy bepillantást nyerjenek az általános iskolában folyó oktató és nevelőmunka mindennapjaiba.
8 órától Sztyehlikné Hegyi Krisztina, iskolánk igazgatónője tartotta meg tájékoztató beszédét, majd dr. Huszka Mihály plébános úr köszöntötte a megjelent szülőket. Méltatta az iskolában folyó pedagógiai munkát és beszélt az egyházi vonatkozású programokról, eseményekről. Ezt követően a leendő elsős tanító nénik bemutatására került sor. A tájékoztatást kivetítőn megjelenő fényképek színesítették, amelyek segítségével a szülők szélesebb betekintést nyerhettek mindennapi életünkbe.
A tájékoztató után a vendégeknek lehetőségük volt néhány tanítási óra látogatására is, megtekinthettek magyar, ének, angol és német órákat. Ízelítőt kaptak hagyományőrző tevékenységeinkből is a nemzetiségi táncbemutatókkal.
Március 26-án vártuk a gyerekeket munkáltató foglalkozásinkra, ahol a közelgő húsvét jegyében énekeltünk, kézműveskedtünk és feladatlapot oldattunk meg. Második iskolakóstolgató foglalkozásunkat a testnevelés teremben tartottuk április 5-én. Itt a gyerekek hatalmas lelkesedéssel rótták a tanító nénik által felállított akadálypályán a köröket.
Mindkét ismerkedő alkalom jókedvvel telt. Bízunk benne, elnyerte tetszésüket az iskolánkban folyó oktató- és nevelőmunka. Reméljük, szeptemberben újra találkozunk.

Pályi Tünde

Vélemény, hozzászólás?