Gólyabál a Petőfiben

Iskolánk hagyományainak megfelelően 2018. október 19-én az idei tanévben is megrendeztük 9. évfolyamos tanulóink számára a gólyabált.

A bált megelőző napon a vicces öltözékben megjelent 9. osztályos tanulók előre elkészített zenei összeállításra az iskola tanulói előtt előadták gólyatáncukat, amit a közönség lelkes ovációval fogadott. Az öltözéket és a táncot a 10.-es szervezők a bálon szervezett vetélkedővel egybekötve értékelték. A gólyabálon a 10. osztályos tanulók üdvözölték a megjelent tanulókat és osztályfőnökeiket, és megkezdődött a humoros elemekben bővelkedő vetélkedő. A verseny zsűrijében Kocsis Nóra igazgató-helyettes asszony, Czékus Jób tanár úr, Gábos Sándor DÖK-elnök és Gálig Tamás DÖK-elnökhelyettes vettek részt. A szórakoztató játéksorozatot az összesített pontok alapján végül a 9.c osztály nyerte meg. Ezután következett a gólyaavatás, aminél a 9. évfolyamos diákok a DÖK-elnök vezényletével hangosan ismételték el az eskü szövegét. Miután az osztályok megkapták a szervező 10.-esektől osztálykabaláikat, fergeteges tánc és buli következett.

Reméljük, hogy minden résztvevő nagyon jól érezte magát, és kellemes emlékeket őriz az idei gólyabálról!

Hegyesi Krisztina, Szűcs Ildikó 10.-es osztályfőnökök