Beszámoló az idei iskolai szavalóversenyről

Közeledik a költészet napja. Ezen jeles dátum minden évben arra indít minket, hogy megrendezzük iskolánkban is saját szavalóversenyünket, mintegy a városi verseny selejtezőjeként.

Az idén sem lehetett okunk panaszra, legalábbis ami a jelentkezők számát illeti. A G1-es terem a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap délutánján csak úgy zsongott a sok szerepelni vágyó, szavalni akaró kisebb-nagyobb diáktól.

Három korcsoportban indulhattak a lelkes versenyzők: a felsős korosztály (5-6. és 7-8. osztályai), illetve a gimnázium (9-12. évfolyamig) tanulói mérkőzhettek egymással. Közhely, de mégsem tudunk jobbat mondani, hogy egy ilyen versenyen nincsenek győztesek és vesztesek, hiszen itt mindenki nyer valamit: tapasztalatot, élményt, találkozást… találkozást a verssel, a művészettel… egyszóval ünnep ez mindannyiunknak.

Különösen éreztük ezt most az idei alkalommal, mivel minden egyes fellépő diák nagyon komolyan és becsületesen készült. Színvonalas versmondásokat hallhattunk. Külön kiemelném, hogy minden versenyző őszinte figyelemmel és tisztelettel hallgatta társait. Tudjuk jól, hogy a legtöbbet mindig egymástól tanuljuk. Az ilyen nemes versengések, versmondó-ünnepek többek között erre is megtanítanak minket.

A tanárokból álló négy fős zsűri parázs viták után, de végül eléggé egybehangzóan formált véleményt és állította fel a nyertesek és továbbjutók névsorát:

5-6. évfolyam

Halász Csenge (5.b) I. helyezett

Végh Júlia (5.b) II. helyezett

Matasdi Panna (6.a) III. helyezett

 

7-8. évfolyam

Orosz Réka (8.a) I. helyezett

Mihavecz Petra (7.b) II. helyezett

Cser Zsófia (7.b) III. helyezett

 

Gimnázium

Sztyehlik Anna (10.a) I. helyezett

Vass Zsanett (11.b) II. helyezett

Dajcsin Gabriella (12.a) III. helyezett

Továbbjutó különdíjas gimnáziumi tanulók: Fagyal Nikoletta (9.c), Mihály Nikoletta (9.b) és Nagy Tamara (11.b)

Próza kategóriában jóval kevesebb induló volt, Kovács Boglárka (5.b) illetve Rózsár Petra (6.b) produkcióikkal kiemelkedtek a mezőnyből, megosztott első díjban részesültek. A második helyezett Szép Dóra (6.b osztályos tanuló) lett.
Büszkék vagyunk rájuk és kívánunk nekik további sikeres szereplést a városi versenyen!

D. Topál Dalida

Vélemény, hozzászólás?