Ballagás 2018

Gaudeamus igitur….felcsendülnek az ismerős dallamok, diákok hosszú sora komoly menetben a folyosókon…az arcokon megilletődött mosolyok és könnyek. Az udvaron felröppenő lufik és felhők az égen.

Az idén, május 4-én, pénteken ismét részesei voltunk ezeknek az élményeknek. Minden évben kicsit ugyanúgy és mégis másképp. Azoknak, akiknek most nem a sorfalazó diákok közt volt a helye, egészen biztosan egyedi és felejthetelen élmény volt ez a péntek délután, de merem remélni, hogy nekünk-többieknek is-szép élmény marad.

Erről gondoskodtak mindazok a kollégák és tanulók, akik az ünnepi eseményt még ünnepibbé tették: Osikoviczné Csendesi Mária tanárnő és Czékus Jób tanár úr az énekkaros diákjaikkal, a szavalók és a búcsúbeszédeket elmondó végzősök (Dajcsin Gabriella,Tóth János Márk és Lőcsei Rebeka),valamint a 11-esek nevében búcsúzó Váradi Dorina.

Igazgatónőnk Sztyehlikné Hegyi Krisztina és iskolánk lelkivezetője, dr.Huszka Mihály szívmelengető és ugyanakkor bölcs gondolatokkal ajándékozta meg a ballagókat, és mondott köszönetet az intézményünk munkáját segítő szülőknek, valamint elismerő oklevéllel jutalmazta azon diákok teljesítményét, akik a négy év alatt valamilyen területen kiemelkedtek társaik közül.

(Bernhardt Dorottya, Dajcsin Gabriella, Dócs Bence László 12.a osztályos tanulók, valamint Gáspár Tamás, Lőcsei Rebeka, Major Hanna 12.b osztályos tanulók)

A programot a hagyományoknak megfelelően az ünnepélyes zászlóátadás és a ballagók elvonulása zárta.

Minden közreműködőnek hálás köszönet, az érettségizőknek pedig sok sikert kívánunk!

D.T.D.

 

 

 

Kategória: Események, Uncategorized | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?