A fej, a szív és a kéz (iskolakertünk első félévi munkájáról)

Az előző tanév zárása után a nyári szünetben is folytattuk a fenntartó munkákat a kertben. A második, ötödik és hatodik osztályos gyerekeknek három alkalommal szerveztem foglalkozásokat, melyek során a gyomtalanítás, öntözés és termény betakarítás feladatait végezték el nagy lelkesedéssel. Hősiesen dolgoztak a tűző napsütésben, hőségben is. Nagy örömmel szüretelték le a rengeteg zöldbabot, paradicsomot, patisszont, cukkínit és sárgarépát, és idén már bőséggel termett a fekete, mézédes szeder is. Beérett a szilvafánk idei egyetlen szem gyümölcse is. Finom volt! Reméljük, jövőre már több lesz! Fűszerkertünk is szépen fejlődött, bőségesen szüretelhettünk az illatos növénykékből, szárítottuk az oregánót, levendulát, frissen szedtük a sok bazsalikomot, snidlinget, petrezselymet, mentát és tárkonyt. A nyár folyamán bejártam öntözni, de idén már sokkal több segítséget kaptam karbantartónktól és új gondnokunktól is. Segítségüket hálás szívvel köszönöm!

Az új tanévben heti 2 órás szakkör keretében folytattuk a kertészkedést. Az ötödik évfolyamon, technika órákon is kertészeti ismereteket és gyakorlatot tanulnak a gyerekek. Az alapítók, a jelenlegi 7.a osztály továbbra is jelen vannak a kertben, hiszen diákvállalkozásuk szorosan kapcsolódik hozzá. A legszorgalmasabb diákok teljesítményét szorgalmi ötösökkel jutalmaztuk természetismeret tantárgyból.

Nagy örömünkre szolgált, hogy idén kicsit szélesebb körben is bemutatkozhatott a mi kis kertünk. Az egyházmegye nálunk tartotta soron következő Centrum Régió Találkozóját, ahol mi is bemutathattuk eddigi munkánkat, eredményeinket.

Az Iskolakertekért Alapítvány gondozásában pedig megjelent egy Iskolakerti kalauz – Útmutató népfőiskolák számára című kiadvány, melyben egy hosszabb írás jelent meg rólunk az Inspiráló jó gyakorlatok gyűjteménye fejezetben. Ebben az írásban kertünk bemutatása a kezdetektől egészen a sikeres diákvállalkozási program bevezetéséig tart.

Az ötödik osztályosok a félév során komoly elméleti ismeretekkel lettek gazdagabbak. Fő célom a gyerekek szemléletformálása, a természet megszerettetése, a felelősségvállalásra nevelés, a növények és a növények ápolási munkáinak megismertetése. Kiemelt feladatnak tartom még a tanulási képességek fejlesztésén túl a környezettudatos magatartás elérését, az egészséges életmódra nevelést, a szabadidő értelmes és hasznos eltöltését és a fenntarthatóságot. Ezzel a személyiség- és közösségfejlesztés területén tettünk egy újabb lépést előre. Az iskolakert ezeken kívül az organikus pedagógiai törekvéseinknek is része. Eszerint nem csak szakkörszerűen, hanem tantervbe építetten is megjelenik a kert a gyermekek életében.

Végül az iskolakert fontos mérföldköve lehet későbbi ökoiskolai pályázatunknak is.

Jelenleg pihen a kertünk, de a tantermekben már komoly munka folyik. Készülünk az új tavaszra, tervezzük az ágyásainkat. Ismerkedünk a magokkal, a növények fejlődésmenetével, igényeikkel, ápolásukkal. De minden tananyag mellett a legfontosabb célunk továbbra is:

a fej, a szív és a kéz együttes fejlesztése.

 

Kiskertünk aktuális híreiről a facebook csoportunkba bejelentkezve kaphatnak friss információkat!

Petőfikert

 

Vecsés, 2019. január 27.

Dudás Noémi