Tavaszi kirándulások

Kirándulás a Visegrádi-hegységben

Május 9-én került sor az idei második túránkra.
Miután Pilisszentlászlón leszálltunk a buszról, az Országos Kéktúra jelzéseit követve indultunk el a Visegrádi-hegység nyugati felének felfedezésére. A közel 20 fős csoportunk családias légkörben töltötte a napot. A túra első felének nagy részében idős bükkösökben vezetett az utunk. A Dobogókőre való feljutás komoly erőfeszítésekbe került, de a fent tapasztalt csodálatos panoráma és a turistaház büféje bőven kárpótolt minket. Innen már gyakorlatilag folyamatos ereszkedésben értük el Pilisszentkeresztet, 17 kilométeres túránk végpontját. Az időjárás, miként azt a fotók is igazolják, az egész nap során a kegyeibe fogadott minket. A diákokkal együtt mi is kimerülten, de élményekkel tele tértünk haza.

Tanévzáró kirándulás

Június 6-án került sor a 2014/2015-ös tanév harmadik s egyben utolsó túrájára. A csapat létszáma 15 fő volt s ez nem kevés, ha figyelembe vesszük a nagy hőséget, valamint azt, hogy diákok év végi tanulási „drukkja” is ezekre a napokra esett. A közel 18 kilométeres túránkat Pilisszentkereszten kezdtük, majd a Dera-patak szurdokán keresztül, elhaladva Csobánka mellett kapaszkodtunk fel a Kevély-nyeregbe. Itt tartottuk déli pihenésünket. Páran a Nagy-Kevély csúcsára is felmásztak. A rövid szieszta után Pilisborosjenő felé vezetett minket a kék jelzés. Útközben megnéztük az „egri várat”, mely az 1968-ban forgatott Egri csillagok című film díszletének készült. Útba ejtettük a táj híres dolomitformációját is, a Teve-sziklát. Ekkor már igen nagy volt a hőség, de a diákok helyt álltak. A kirándulás a Bécsi út elérésével ért véget délután fél öt körül. A résztvevők ekkorra már igencsak elfáradtak, mégis többen kérdezték, hogy hova lesz a legközelebbi túra. Ígérhetem, szeptemberben folytatjuk!

Kaposi Gábor

 

Kategória: Hírek | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?