Petőfis gyerekek a pénzügyi versenyeken

A Magyar Nemzeti Bank szervezésében valósult meg a Pénziránytű Alapítvány „Pénzokos kupa” elnevezésű versenye, melyre három fős csapatok regisztrálhattak. 3 online fordulóból a korosztály legjobbjaként jutott tovább a Számoló gepárdok (Hajbel Bence,  Molnár Dominik, Mayer Kinga 5.a). Ezután az idősebb korosztályú gyerekekkel egy mezőnyben versenyeztek: itt is nagyon szép eredményt értek el, de az országos fordulóba már nem jutottak tovább.

Ugyanezen a versenyen a Profi befektetők csapata (Mayer Martin, Molnár Gergő, Gyebnár Ádám 7.a) megyei győztesként jutott tovább. A karantén időszak alatt el kellett készíteniük egy több oldalas esszét gazdasági témában, számolás feladatokkal kiegészítve: maximális pontot kaptak és az ország 10 legjobb csapata között versenyezhettek. Az országos döntő  háromnapos volt, kieséses rendszerben versenyeztek a csapatok: szerdán online kvíz, csütörtökön videókonferencián keresztüli párbaj volt. A pénteki döntőn országos harmadik helyezést értek el, ahol még egy online prezentációt is elő kellett adni. A döntőben mind a három csapat nagyon felkészült volt, olyan pénzügyi, gazdasági összefüggéseket ismernek már, ami bizony nagyon hasznos lesz felnőtt korukban is.

 

A másik verseny a K&H bank által meghirdetett „Vigyázz, kész, pénz!” versenye, melyen már az elmúlt években is szép eredményt értek el a csapataink. Nem titok, hogy idén nyerni jöttünk…

Az online fordulókban sikerült maximális pontot elérni és így az országos verseny döntőjére bejutni:

A Számoló gepárdok (Tordai Gréta, Kovács Maja, Molnár Dominik, Hajbel Bence, Mayer Kinga 5.a) egy nagyon izgalmas és összetett döntőben a legmagasabb pontszámot érték el és így országos első helyen végeztek az ötödik-hatodik osztály kategóriájában!

A másik csapatunk, a Profi befektetők, akik tavaly éppen lecsúsztak az országos fordulóról, most ezt is összehozták!  Toronymagasan a legjobb eredményt érték el és így korosztályukban ők is elhozták az első helyet. Kik ők, a Profi befektetők? 7.a-ból Gyebnár Ádám, Galambos Zsombor, Vanek Gábor, Mayer Martin, Molnár Gergő.

Az online fordulón úgy tudtunk részt venni, hogy Teams rendszeren keresztül minden csapattag ki tudta venni részét a munkából. A digitális oktatás időszakában a felkészülést-gyakorlást is a Teams-en keresztül bonyolítottuk le.

 

Mindkét versenyről elmondható, hogy rendkívül fejleszti a pénzügyi tudatosságot, de szükség volt csapatmunkára és gyorsaságra is.

A felkészülésre a gyerekek délutáni szabad idejükből áldoztak, ugyanakkor ezek mindig vidám alkalmak voltak, játszottunk bankost, és sokat nevettünk a szituációs játékokon is, amikor például el kellett játszani egy férj-feleség beszélgetést arról, hogy kössenek-e utasbiztosítást vagy sem.

A Pénziránytűs versenyen jómagam mentoráltam a csapatokat, a K&H-s Profi befektetők csapatot Molnár Dalmával együtt készítettük fel.

A csapatok az iskolájuk részére összesen 700 000 ft értékű utalványt nyertek!

 

Mayer-Timári Júlia szülő, Mayer Kinga és Mayer Martin édesanyja

All-focus