Német diákcsere a Petőfiben (2019. május 19-24.)

 

Régóta terveztük, hogy iskolánkban sok év kihagyás után újra legyen „németes” diákcsere- program. Az előkészületek már hónapok óta zajlottak a kelet-német kisváros, Kelbra (Sachsen-Anhalt) egyetlen középiskolája (Geschwister Scholl Gymnasium) és iskolánk között. Idén májusban került sor az első személyes találkozásra, bár a gyerekek már hetekkel korábban felvették partnerükkel a kapcsolatot a közösségi médián keresztül. Két pedagógussal tíz német cserediák érkezett Vecsésre. Iskolánkból négy hetedikes tanuló és hat diák a 9. c-ből fogadta a német cserediákokat, akik szintén ebből a korosztályból valók, 13-16 évesek.

A vendégeket Osikoviczné Csendesi Mária várta a repülőtéren vasárnap este. Aznap az iskolánál találkoztak először a diákok személyesen, a köszöntés után a családoknál vacsoráztak, lehetőségük volt nyugodt körülmények között ismerkedni.

A hétfő délelőttöt az iskolában töltöttük játékokkal, vetélkedőkkel, melyek központi témája „az állatok” volt. Totót töltöttek ki a gyerekek, kérdésekre válaszokat kerestek, és játszottak az internet segítségével is. Mivel iskolánk ÖKO-iskola, több olyan programot is terveztünk, amelyek az állatok témakörével kapcsolatosak. Ennek egyik, az egész hetet végigkísérő feladata az állatok fényképezése volt. Bármerre jártunk, élő állatokat, valamint olyan képeket, szobrokat kellett fényképezni, amelyek állatokat ábrázolnak. A búcsúestén jutalmaztuk a legtöbb fényképet készítő párost.

Hétfőn délután a felsőlajosi Magán-Zoo-ba látogattunk el. Az állatkert érdekessége, hogy fehér tigriseket és fehér oroszlánokat is lehet itt látni.  Sajnos, őket nem lehetett etetni, de a lovakat, kecskéket, nyulakat és a szamarakat igen. Mivel az állatkert nagy területen fekszik, így bőven jut hely minden itt élő állatnak. A látogatók pedig élvezhetik az állatok közelségét, a hosszú sétautakat az árnyas fák alatt, a játszóteret és a kert végében található tavat, melynek partján, kisebb-nagyobb padokon lehet megpihenni. Mi ezt a büfé kényelmes padjain tettük csepergő esőben, ahol szórakoztató társasjátékokkal játszottunk. Az állatkert után már teljesen oldott hangulatban bowlingoztak és pizzáztak a gyerekek Gyálon.

Kedden parlamentlátogatással kezdtük a budapesti városnézést. A csodaszép épületben a díszőrség egyik tagja kalauzolt végig minket. Megtekinthettük a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket, valamint a koronaőrök őrségváltását és a Parlament főbejárata előtti díszőrség-váltást is, illetve fotózkodhattunk is a díszszázad tagjaival.

Ezután elsétáltunk a Bazilikába, ahol német nyelvű idegenvezetéssel tekintettük meg a templomot és a Szent Jobbot. Végül a panorámatoronyba is felmentünk, ahonnan nemcsak a belváros épületeit, hanem a Dunát és a budai nevezetességeket is megcsodálhattuk.

Sajnos az eső eleredt, így módosítanunk kellett a tervezett programon: a Vásárcsarnokba mentünk lángosozni és magyaros szuveníreket vásárolni. A kis pihenő után az időjárás is megkönyörült rajtunk, így mégis el tudtunk menni hajókázni. A Dunáról lélegzetelállítóan szép panoráma nyílt a legfontosabb nevezetességekre, és az utat végre újra napsütésben élvezhettük. A végállomáson ismét megcsodálhattuk a Parlament épületét kívülről. A fárasztó nap után a gyerekek az estét a családokkal töltötték.

Szerdán reggel a Budai Várba mentünk. A Mátyás-templom harangtornyába szűk csigalépcsőn (197 fok) jutottunk fel. A panorámateraszról messzire el lehetett látni, bár az esőfelhők rontottak az összképen. A templom belsejét is megtekintettük egy német idegenvezető kalauzolásával, végül a Halászbástyán is jártunk. Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk ezen a napon, az egyórás szabadidőt a többség kávézókban sütizéssel töltötte. Mivel megállás nélkül esett az eső, egy beltéri programot kellett választanunk: a Duna Plázába mentünk lézerharcolni. Jó döntésnek bizonyult a B-tervünk, a német diákoknak kifejezetten tetszett ez a program. Szinte mindenki résztvett a küzdelemben, amit felváltva nyertek meg a vegyes csapatok. Fáradtan, de élményekkel telve érkeztünk meg este Vecsésre.

Csütörtökön Visegrádra utaztunk, ahol a Fellegvárat és az épületben található kiállításokat tekintettük meg. A borult ég ellenére gyönyörű volt a Dunakanyar. Hűvös, szeles időnk volt, de szerencsére nem esett az eső, így el tudtunk menni bobozni. A gyerekek egyre jobban élvezték a csúszást, de egy másik diákcsoport érkezése és a csepergő eső véget vetett ennek a programnak. Így már kora délután visszaértünk Vecsésre, volt idő készülődni az esti búcsúpartira. A szülők rengeteg finomságot készítettek, és Balogh Zsófi anyukája gyönyörűen berendezte és feldíszítette nekünk az iskola ebédlőjét.

Az estét az igazgatónő beszéde nyitotta meg. Sztyehlikné Hegyi Krisztina köszöntötte a résztvevőket, köszönetet mondott a szervezőknek és reményét fejezte ki a partnerkapcsolat folytatására. Német vendégeink megköszönték a kedves fogadtatást, a szíves vendéglátást, a változatos programokat és szeretettel várják diákjainkat jövő májusban Kelbrában.
Az este egyre oldottabb hangulatban telt, a sok nutellás gofri és óriáspalacsinta mellett gyümölcssalátát is ehettünk.

A német diákok bemutatták lakóhelyüket (Kelbrát, illetve a környező településeket.) A
prezentációkat követően Just dance!-táncokat láthattunk egyre nagyobb számú résztvevővel. A tánc után énekelni támadt kedvünk: szabályos Karaoke-party alakult ki, ahol a német és magyar diákok és tanáraik duettben vagy kisebb-nagyobb csoportokban adtak elő régi és új slágereket helyenként háttértánccal (csárdás!) kísérve. A jó hangulatú estének nagy bánatunkra muszáj volt véget vetni, mert a cserediákok repülőgépe már kora reggel indult Berlinbe.

Nagyon kellemes öt napot tölthettünk együtt újdonsült barátainkkal, nem bántuk volna, ha néhány nappal hosszabb lett volna az első találkozó. Hálásan köszönjük mindenkinek, aki lehetővé tette a cserediák-program létrejöttét és lebonyolítását. Osikoviczné Csendesi Máriának köszönjük, hogy felvette a kapcsolatot egykori egyetemi szobatársával, előkészítette az együttműködést, és májusban otthonában fogadta a német kísérőtanárokat.
Iskolánk 400 000 forinttal támogatta a cserediákprogram megszervezését, így nagyon változatos programokat téve lehetővé, köszönjük a támogatást! Hálásak vagyunk azoknak a Kollégáinknak is, akik helyettesítettek minket ezen a héten.

Köszönjük a résztvevő családok erőfeszítését, hogy mindent megtettek azért, hogy cserediákjaink otthon érezhessék magukat. Külön köszönet Matasdi Jánosnak a vendégek szállításáért és Balogh Miklósné Tímeának a szervezésben nyújtott hatalmas segítségéért, az ingyen belépőkért, a VIP-fogadtatásért a Parlamentben, a Bazilikában és a Mátyás-templomban.

Reméljük, hogy mindenki életre szóló élményekkel gazdagodott és a következő hónapokban is ápolja a kapcsolatot diákcsere-partnerével így is gyakorolva a német nyelvet!

A program résztvevői:

Calame, Helen Ongai Zsófia
Ermisch, Christopher Illés Máté
Käfer, Maya Wirth Miriam
Kirchhoff, Yannis Havas Patrik
Kühne, Luisa Konyik Orsolya
Müller, Annika Gombár Emília
Nimmich, Laura Michelle Járka Teréz
Salva, Pauline Matasdi Panna
Teuter, Alida Balogh Zsófia
Weber, Karla Nyalka Alexandra

 

Szervezők:

Iris Benkenstein
Gerald Benkenstein
Kéthelyi Lídia
Osikoviczné Csendesi Mária
Prorokné Jankovics Anita

 

 

Találkozunk egy év múlva Németországban!

 

Prorokné Jankovics Anita