Megemlékezés

Fájó szívvel búcsúzunk Kissné Fodor Annamária kolléganőnktől, aki 1993-ban lépte át először Iskolánk kapuját. Több évtizedes fáradhatatlan munka után 2018-ban vonult nyugdíjba.

Ancsához különös szállal is kötődtem, hiszen némi időeltolódással, de mindketten a Veres Pálné Gimnáziumban érettségiztünk. Egyik testvére osztályfőnököm is volt itt. Emiatt nem csupán a napi munkánkkal kapcsolatban, hanem családi és gimnáziumi történések okán is mindig volt közös témánk. A „Petőfibe” érkezésem első pillanatától szinte régi ismerősként támogatott, biztatott, erősített, amiért hálás vagyok. Lenyűgöző volt tapasztalata, melyet szívesen osztott meg mindenkivel, velem is. Módszertani tudását is mindig visszaforgatta, hogy segítsen a tapasztalatait, tanácsait befogadni képes és elfogadni akaró kollégáknak. Életét a hit és a példamutatás, munkáját a hivatástudat és az alázat jellemezte, minden tevékenységét családjának és szeretett tanítványai fejlődésének szentelte.

Kedves Ancsa! Tudom, hogy lelked örökké élni fog templomunkban és iskolánk falai között, különösen a földszint 2-es teremben. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy 7 éven át a „szomszédod” is lehettem itt.

Áldozatos tanítói munkáját az alábbi Németh László idézet fejezi ki talán leginkább:

Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját, szép vigyázattal, csendben csiszoljam kristályba!”

Ancsa valóban ilyen tanító néni volt. (Fekete-Part Gabriella)

Olyan szívet melengető volt látni, ahogy Ancsa tanító néniként terelgeti gyerekeit és a szülőket is a hit megélésére. A legkiemelkedőbb példa volt, amikor szinte az egész osztály ott volt az adventi roráte szentmiséken.” (Osikoviczné Csendesi Mária)

2007-ben ismertelek meg, mint TANÍTÓ NÉNIT, hiszen akkor kerültem Vecsésre. Már az első benyomásom is pozitív volt Rólad, hiszen kedvesen odajöttél hozzám beszélgetni. Mosolygós arcod szeretetről, megértésről, segítőkészségről tanúskodott. Ilyen voltál gyermekkel és felnőttel egyaránt. Igyekvő, jóindulatú, naprakész voltál mindig. Munkaközösségünk aktív, gondolatébresztő tagot ismerhetett meg benned. Ha segítségért fordultam hozzád, sohasem utasítottál el. Igazán jó munkatárs, kolléganő voltál. Nyugodj békében!” (Kállainé Szögi Klára)

Az álmok egy tanítóval kezdődnek, aki hisz benned, aki noszogat, ösztökél és fölsegít a következő lépcsőfokra, miközben meg-megbökdös egy hegyes pálcával, melyet úgy hívnak: igazság.” (D. Rather)

Ancsa néni sok vecsési kisdiáknak váltotta valóra az álmait.

Nagyon fog hiányozni a hite, bölcsessége, kedves mosolya, az igazsága… (Dudás Noémi)

Ancsa halálával kongó ürességet, végtelen szomorúságot érzek. Nyugdíjas éveit nem sokáig élvezhette. Önzetlenül segített, ha segítséget kértem tőle. Mire hazaértem, már jött is a megígért anyag e-mailen keresztül. A tanításért élt. Imádta a gyerekeket. Sokszor órai szünetekben is foglalkozott, tanítgatta azokat, akiken látta, hogy órán valamit nem ért. Sok jó ötlete volt, amelyet másokkal is irigység nélkül megosztott. A fiataloknak is egyengette az útját, bátorítóan javasolt megoldásokat és érthetően mondta el javító szándékú kritikáit. Sokat tanulhattunk tőle. Közvetlen, melegszívű segítőkész és önzetlen volt.” (Pleskovics Sándorné, Éva)

Egy tanító néni munkáját diákjai ragaszkodása, tisztelete és az örök emlékezés példázza igazán, mely e szomorú és tragikus hír hallatán még inkább felerősödött. Egykori osztálya, a jelenlegi 8.a tanulói így emlékeznek Ancsa nénire:

Köszönjük a sok tudást, amit adtál nekünk, a sok jó élmény és, hogy egy ilyen jó osztályt csináltál belőlünk! (E. Lara)

Köszönöm Ancsa néninek, hogy mindig hitt bennem. Ő volt az, aki elindított az úszás irányába, és kitartóan egyengette az első évben az utamat. Mindig hálás szívvel fogok rá gondolni. (B.-D. Soma)

Köszönjük neked mindazt, amit értünk tettél, miattad lettünk összetartó, vidám osztály, akik mindig emlékezni fognak rád. (G. Zsombor)

Köszönjük neked a 4 évet, amíg tanítottál, a sok jó szót, a biztatást, és azt hogy felkészítettél minket az életre. (G. Adrián)

Mindig itt voltál, amikor csak szükség volt rád, köszönjük ezt a 4 csodalatos évet! (G. Enikő)

Köszönjük azt, hogy általad egy összekovácsolt csapat lettünk, megtanítottál minket az élet alapjaira és élettörténeteiddel készítettél fel minket a “felnőtté váláshoz”! (G. Tibi)

Egy végletekig kedves ember volt, és neki köszönheti az osztály hogy ilyen összetartó közösség lettünk. Egy olyan ember volt, aki történeteit mesélve készített fel minket az életre. (H. Amarilla)

Ő tanított meg minket a tiszteletre, fegyelemre, összetartásra, békére, szeretetre és gondoskodásra. (K. Kinga)

Neked köszönhetjük, hogy az életben ezt a nagy utat megtettük, és, hogy felelősségteljes, összetartó jó osztály lett belőlünk. (L. Pisti)

Ancsa néni volt az egyik legkedvesebb ember, akit valaha ismertem. Ahol tudott segített nekünk, ő tanított meg minket írni, olvasni. És miatta lett olyan az osztályunk, mint amilyen. Ezért örökké hálás leszek neki. (M. Botond)

Köszönöm Ancsa néninek, hogy mindig felkarolt és pozitív energiával töltötte fel napjainkat és, hogy boldog és megható pillanatokat szerzett az együtt töltött 4 év alatt. (M. Petra)

Tőled tanultunk írni, olvasni, számolni az alapvető tudást nagy szeretettel és gonddal plántáltad belénk, mindezt köszönjük neked. (N. Máté)

Köszönjük, hogy 4 éven át mellettünk álltál, megtanítottál a legfontosabb dolgokra, mindig örömmel fogunk emlékezni rád. (M. Martin)

Köszönetet szeretnék mondani a sok kedvességért és gondoskodásért, az életre való nevelésért, amit Ancsa nénitől kaptam. (Gy. Ádám)

Hálás vagyok Ancsa néninek, hogy biztos alapot adott a további tanulmányaimhoz. (M. Gergely)

Köszönjük neki a sok gondoskodást, nevelést, fáradozást, kedvességet amit 4 év alatt tőle kaptunk. (Sz. Hunor)

Hála, köszönet, élmény, törődés, tanítás, gondoskodás, segítség, odafigyelés, emlék, szeretet, összetartás, tudás, biztatás, kísérés-támogatás… (B. Mézi, E. Liliom, K. Anna, L. Boglárka, S. Réka, Sz. Csilla, T. Marci, T. Hanna, V. Gábor)

Én azért vagyok nagyon hálás Ancsának, hogy meglátta bennem a lehetőséget arra, hogy a csodálatos osztályának osztályfőnöke legyek. És ezzel 4+4 nagyon jó évet adott nekünk még pluszban ajándékba! (Juhász Mónika osztályfőnök)

Megrendülten, fájó szívvel búcsúznak Ancsától a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium egykori és jelenlegi dolgozói, diákjai és a szülők. Emlékét megőrizzük.