Fenntarthatósági témahét a Petőfiben

Nálunk, a Petőfiben valójában minden héten, sőt mindennap nagyon figyelünk környezetünk védelmére és a fenntarthatóságra, de április utolsó hetében különösen kitettünk magunkért. A Fenntarthatósági témahét keretében mind a tanórákon, mind tanórán kívül változatos módokon foglalkoztunk a környezetvédelem, környezettudatosság, fenntarthatóság témaköreivel.

Az alsó tagozaton már hagyománnyá vált, hogy csatlakozunk a TeSzedd! országos szemétszedő akcióhoz. Most mintegy kétszáz alsós gyermek vágott neki a Felsőtelep utcáinak, sok zsák hulladéktól szabadítva meg a környéket. A Petőfikert, mely már régóta büszkélkedhet a Rovarbarát kert címmel, egy vadonatúj, ötcsillagos rovarhotellel gazdagodott. A gyerekek egész héten buzgón gyűjtötték a természetes anyagokat a rovarlakosztályok berendezéséhez, majd tanítóik vezetésével türelmesen, együttműködve gyönyörű szállást, fészket készítettek zümmögő barátaiknak. Mindannyian tisztában vannak vele, miért fontos a rovarok, főleg a beporzó rovarok védelme, ezt bizonyították is az ökonapon az erre vonatkozó tesztfeladatok sikeres megoldásával.

A felsőben és a gimnáziumban elsődlegesen a hulladékfeldolgozásra, valamint a tiszta energiaforrások felhasználásának jelentőségére fókuszáltunk. Iskolánk csatlakozott a Gördülő Energia országos programsorozathoz, melynek keretében Tóth Pál matematika-fizika szakos tanár úr rendhagyó fizikaórát tartott. Interaktív előadásában látványos kísérletekkel igazolta a matematika, az ének-zene és fizika tantárgyak szoros kapcsolatát. Vendégünk volt Tóth Károly a Paksi Atomerőmű részéről, aki a nukleáris energia fontosságáról, valamint Práczki Péter a Milton Friedman Egyetemről, aki pedig a hőszivattyús rendszerekről és egyéb tiszta energiaforrásokról tartott előadást. Külön említést érdemel három tizedikes diákunk vízenergiával kapcsolatos projektje, melynek eredményeit a témahét keretében diáktársaiknak is bemutatták. A tanulók osztályonként, csoportokban és évfolyamszinten  dolgozták fel a hallottakat, többek között plakátot készítettek a fenntarthatóság különböző területeiről.

Reméljük, hogy ez a hét is eredményesen hozzájárult a gyerekek és fiatalok környezettudatos magatartásának formálásához, tudatosítva bennük, hogy apró dolgokkal, némi plusz odafigyeléssel, hétköznapi szokásaink kismértékű megváltoztatásával is mennyi mindent tehetünk a Föld védelmében, ami ráadásul az egészségünkre, sőt a pénztárcánkra is jótékony hatással van.