ELBIR hírlevél

 

Prevenció a felelős állattartás érdekében

“….egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelidítettél.”

(Antoine de Saint- Exupéry)         

 

 A nyári szünetben sok gyermek utazik vidékre – állatokat tartó – nagyszülőkhöz, rokonokhoz, illetve indul el kis háziállattal együtt nyaralni. Az állatok védelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen a felelős állattartás szabályainak betartására.

 A nagy melegben, főleg utazáskor, a kis kedvenceknek fokozott odafigyelésre és törődésre van szükségük. Szokásaikat, igényeiket a gazdik ismerik a legjobban. Felelősséggel tartoznak értük, az ő feladatuk kiválasztani a gondoskodás legmegfelelőbb módját és körülményeit.

 

A nyári hőségben, a hirtelen felforrósodó gépkocsiban soha ne hagyják a kisállatot, akkor sem, ha csak egy pillanatra szállnak ki. Amikor kint még elviselhető a hőmérséklet, a tűző napon hagyott kocsiban a kisállatnak, nagyon rövid időn belül, akár  közel ötven fokot is el kell elviselnie, majd  sokkos állapotba kerülhet, hőgutát, izomgörcsöt kaphat.

 

Ne feledjük, hogy a kisállat ugyanúgy szomjazik, mint az emberek. Mindig legyen megfelelő hőmérsékletű víz, amellyel a szomját olthatják utazás során!

 

Szülőkkel, nagyszülőkkel, illetve szünidei táborok keretében nagyon sok gyermek kirándul vadasparkba, állatkertbe, ahol az állatok etetéséről, simogatásáról, illetve azok tilalmáról, jól látható helyen elhelyezett tábla rendelkezik. Ezeken a táblákon pontosan azok a szabályok szerepelnek, melyeket az állatok békéje és nyugalma, valamint a látogatók biztonsága érdekében be kell tartani. Nagy kihívás ellenállni az aranyosan ugráló, élelmet kunyeráló helyes kis állatoknak, azonban a tiltás ellenére hozzájuk érni nagyon veszélyes és végzetes is lehet.

Ritkábban látogatott vidéki nagyszülőknél, illetve azok szomszédságában gyakran kiszámíthatatlan viselkedésű, nagytestű házőrző kutyák élnek. Fontos, hogy a felnőttek pontosan elmagyarázzák a vendégségben lévő gyermekeknek a házőrző viselkedésével kapcsolatos fontos tudnivalókat annak érdekében, hogy ne történjen súlyos, esetleg maradandó sérülést okozó baleset.

Az augusztusi tűzijáték ideje alatt nagyon sok kutya szökik el otthonról.   Az állat bőre alá beültetett apró – a gazdi adatait is tartalmazó –  mikrocsip száma egy központi adatbázisban szerepel. Ez lehetőséget ad arra, hogy amennyiben az állatot megtalálják és leolvassák az azonosítószámát (pl. : állatorvosi rendelőben), akkor értesíthessék az aggódó családot.

 Minden kutya hazavágyik, kérjük gondoskodjanak a csip leolvasásról abban az esetben, ha elkóborolt kutyát találnak.

 

KÖSZÖNJÜK A GONDOSKODÁST!

  

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési Osztály

 

ELBIR Prevenció a felelős állattartás érdekében

 

 

BESZÉLNI KELL RÓLA!

A kánikulában rengetegen választják a vízparti pihenést, megtelnek vendégekkel a nagy tavak, folyók melletti fürdőhelyek, valamint a kiépített strandfürdők, termálfürdők is. Leginkább a természetes vizek rejtegetnek veszélyeket, néhány dologra azonban a kiépített, medencés fürdőknél is figyelni kell.

 

Biztonságuk érdekében minden jó tanács hasznos lehet. Beszélni kell róla!

 

  • Gyengén úszók csak sekély vízben fürödjenek!
  • Az úszni nem tudó gyermeket csak úszógumival, vagy karúszóval engedjük a vízbe!
  • A gyermekeket a parton se hagyjuk felügyelet nélkül!
  • Szeszesital hatása alatt a vízbe menni életveszélyes!
  • Napozás után zuhanyozással ajánlatos lehűteni a testünket, felhevült testtel soha ne menjünk a vízbe!
  • Vízbe ugrás előtt érdemes meggyőződni a víz mélységéről, hiszen a rossz helyzetértékelés komoly sérülést, bénulást vagy halált is okozhat.

 

A napjainkra elterjedt csúszdaparkok veszélyeket is rejtenek a látogatók számára. A csúszdák használatára vonatkozó szabályokat, a medencékben a csobbanási magasságot, valamint a vízmélységet piktogramokkal jelölik, a fürdőző vendég köteles betartani azokat a szabályokat, amelyeket külön jelzésekkel is feltüntetnek!

 

 

A biztonságos csúszdahasználat és fürdőzés mellett ne feledkezzünk meg értéktárgyaink biztonságáról sem! 

 

 

 

Értékeinket semmilyen esetben ne hagyjuk őrizetlenül a strandon sem! Mindig maradjon valaki a táskák közelében, vagy adjuk le értékes tárgyainkat az értékmegőrzőben!

                        

                            Ingyenesen hívható segélyhívó számok:

         104, 107, 112

 

         

       Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

                                                                               Bűnmegelőzési Osztály

 

 

Négy keréken, két keréken, két lábon…irány a természet!

  

Ha megérkezik a tavasz és vele együtt a jó idő, egyre többen veszik elő kerékpárjaikat vagy a rollert és munkába, iskolába vagy hétvégi kirándulásra indulnak. Egyre népszerűbb a kerékpáros turizmus, melyhez a kerékpáros utakat folyamatosan fejlesztik, bővítik. Pest megyében több száz kilométer kerékpáros út áll a sportolni vágyók rendelkezésére.

 

A kerékpár közlekedési eszköz. Ez azt jelenti, hogy a járművekre vonatkozó közlekedési szabályokat be kell tartani. A roller nem számít közlekedési eszköznek, ettől függetlenül használatuk szintén óvatosságot és nagy körültekintést igényel, hogy ne történjen baleset.

 

E hírlevelünkben azonban nemcsak a közlekedési szabályok fontosságára és azok betartására szeretnénk felhívni az önök figyelmét, hanem arra is, hogy miként előzhetők meg a kerékpár, illetve roller lopások.

 

Kérjük, fogadják meg tanácsainkat!

  • Kerékpárját, rollerét soha ne hagyja őrizetlenül! A tolvajnak két perc is elegendő!
  • Ha kerékpárját az utcán leállítja, mindig tegyen rá lakatot, biztonsági láncot! A kerékpárzár minősége álljon arányban a kerékpár árával. A lábbal hajtható rollerek nagy előnye, hogy könnyen összecsukhatók, így bárhova be lehet vinni őket.
  • Keressen forgalmas helyet, ahol nagy a gyalogos forgalom, mert a nagy tömeg elriaszthatja a tolvajt!
  • Lehetőség szerint a kerékpár vázrészét zárja oda valamilyen nehezen mozdítható tárgyhoz!
  • Ismerje a kerékpár alvázszámát, egyedi azonosító jeleit, mert esetleges lopás esetén ezzel segítheti a nyomozást! A lábbal hajtható rollerre valamilyen titkos jelet rakhat, így eltulajdonítása esetén – ha még viszont látja bármikor – könnyebben felismerheti.

 

  • Nagyobb értéket képviselnek az elektromos rollerek, melyet elsősorban a gyorsabb városi közlekedés érdekében vásárolnak. Nincs szükség motorkerékpár vezetői engedélyhez sem, 14 éves kor felett, bukósisakban bárki használhatja. Ugyan ez is összecsukható, azonban a súlya miatt nem lehet „csak úgy” felkapni és bevinni bárhová. Ezért érkezés után gondoskodni kell a biztonságos parkolásról, tárolásról!

 

 

Vásárlás során:

  • Mindig megbízható üzletből, személytől vásároljon kerékpárt, rollert! A valós értéknél jóval kedvezőbb áron kínált portéka legyen gyanús! Főként, ha papírokkal sem rendelkezik. Ugyanis előfordulhat, hogy bűncselekményből származó kerékpárt vagy rollert kínálnak önnek eladásra.
  • Ha a kerékpár alvázszáma ki van köszörülve, semmiképpen se vegye meg! Jelezze a rendőrség felé, hogy ki, mikor, mennyiért és milyen kerékpárt kínált eladásra önnek!
  • Akinek tudomása van arról, hogy az eladásra kínált kerékpár, (elektromos) roller bűncselekmény elkövetéséből származik és ennek ellenére megveszi, orgazdaság bűncselekményt követ el!

 

A rendőrség 2015-ben indította el a Bike Safe elnevezésű kerékpár regisztrációs országos programját, melynek során lehetőség van egyénileg vagy a rendőrség közreműködésével regisztrálni a kerékpárokat a www.bikesafe.hu oldalon. Amennyiben ezt szeretné igénybe venni, kérdezze meg az ön lakhelyéhez legközelebb található rendőrkapitányság illetékesét arról, hogy mikor lenne lehetőség arra, hogy ezt a lehetőséget igénybe vegye!

 

Sok esetben gépkocsival indulnak el a barátok, családok kirándulni, majd az arra kijelölt parkolóhelyen hagyják az autót pl. erdősáv mellett vagy az út mellett kijelölt helyen és onnan indulnak túrázni. Előfordulhat, hogy a gépkocsi egész nap ott áll felügyelet nélkül, ezért nagyon fontos, hogy megfogadják az alábbi tanácsokat:

 

Az autó nem biztonságos tárolóeszköz!

 

  • Mindig zárja be a jármű ajtajait, az ablakokat húzza fel, kapcsolja be a riasztót és erről indulás előtt győződjön meg!
  • Még rövid időre se hagyja személyes iratait, bankkártyáját, lakáskulcsát, a gépjármű okmányait az autóban!
  • Üres táskát, ruhaneműt se hagyjon az utastérben!

 

  • Ha kiszáll a gépkocsiból, minden esetben vegye ki a GPS készüléket a tartójával együtt!

 

  • Új jelenségként figyeltük meg, hogy a tolvaj a gépkocsiba bejutva kinyitja a biztonságosabbnak vélt csomagtartót is, és onnan tulajdonít el értékeket. Ezért kérjük, hogy értéket soha ne hagyjanak autójukban, még a csomagtartóban sem!

 

 

Ha mégis baj történik, hívja az ingyenes rendőrségi segélyhívó számokat: 107,112

 

Kellemes időtöltést kíván a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya!