Az alsós énekkar és a HOYA iroda

Egy decemberi délután, amikor éppen énekkart tartottam, jött mosolyogva a titkárnő, hogy egy 1.b-s
anyuka keres telefonon. A telefont átvéve nagy meglepetésben volt részem. Meghívást kaptunk
énekelni a 2019. december 18-án nyíló új HOYA iroda átadására, ami a XV. kerületben van. A telefont
letéve kérdeztem a gyerekeket, hogy van-e kedvük a szerepléshez. A válasz kórusban érkezett: IGEN.
Innen aztán felgyorsultak az események, hiszen a 65 fős énekkar elszállítását meg kellett oldani, a
szülőket értesíteni kellett a programról. A meghívónk, Lipcsei Éva 1.b-s anyuka, mindent elintézett
nekünk.

Eljött a várva várt délutáni nap (hiszen a gyerekek a telefonhívás után szinte minden nap
megkérdezték, hogy mikor utazunk már). A két kényelmes busz pontosan jött értünk. Csinosan,
ünneplőbe öltözve, a blúzokon iskolánk kitűzőjével szálltunk fel a buszokra.
Az utazás alatt vidáman énekeltük a tanult karácsonyi dalokat. Már nagyon vártak minket a
helyszínen. Egy helyiségbe kísértek minket, ahol meséltek a gyerekeknek arról, hogy mivel is
foglalkozik a cég és csodaszép kék sapkákat kaptunk (hiszen a HOYA színe a kék) . Ezeket felvettük és
így énekeltük el az iroda dolgozóinak a három dalunkat: Fel nagy örömre, A kis Jézus megszületett és
a Szálljatok le, angyalok. Az iroda dolgozói nagy tapssal és dicséretekkel illették az alsós énekkart.
Ajándékba kaptak még a gyerekek egy hatalmas táska édességet és 2 dl-es üdítőket. A táska
tartalmazott szaloncukrokat, gumicukrokat, kekszeket, cukorkákat, nápolyikat, sós pereceket, szóval
mindent, mi szem-szájnak ingere. Ezeket másnap fogyasztottuk el közösen az ebédlőben a gyerekek
nagy örömére.

Köszönöm a segítséget Fekete-Part Gabriella igazgatóhelyettes asszonynak, aki elkísért minket
fellépésünkre és lelkesen fotózott minket. Lipcsei Éva anyukának a meghívásért! Valamint a
gyerekeknek, hogy a karácsonyi szünet előtt pár nappal még volt erejük, lelkesedésük a fellépéshez.

Kállainé Szögi Klára
alsós énekkaros tanító néni

—————————————————–o———————————————————–
A Hoya szemüveglencse gyártó és forgalmazó cég budapesti irodája hatalmas felújításon esett át, és ezt szerettük volna egy kis átadási ünnepséggel megkoronázni.

Mindez karácsony előtt volt, így hát miközben azon gondolkodtunk, mi is adja át az igazi hangulatot, azonnal beugrott a gyermekkórus ötlet, hiszen a zene az egyik olyan varázslatos hangulatot teremtő eszköz, ami nélkül nem teljes a karácsony. Az ötletet gyors tették is követték és hamar eljutottunk Klári nénihez, az alsó tagozatos énekkar vezetőjéhez, aki szíves-örömest vállalta a fellépést a gyerekekkel.

Aztán eljött a nagy nap, amikor is egyszer csak megérkezett a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 65 tagú gyermekkórusa, Gabi néni és Klári néni kíséretében.

Egyszer csak felborult az élet a Hoya irodában, fegyelmezett, de pezsgő gyermekzsivaj lengte be a tereket, hirtelen nyüzsgés és csupa mosoly vett körül mindenkit, ezeknek a csodálatos, okos, helyes gyerkőcöknek hála. Beszélgettünk egy kicsit a szemüveglencsékről, Japánról, arról, hogy vajon tényleg piros volt-e a Mikulás ruhája eredetileg, hiszen az 1700-as években fekete-fehérben készültek az első rajzok róla.

A fellépés fantasztikusan sikerült, a nemzetközi csapat teljes áhítattal adta át magát a csilingelő hangoknak. Volt köztünk libanoni, jordán, ukrán, belga, indiai, bangkoki kolléga is, és ez alkalommal is bebizonyosodott, hogy sem nyelvi akadályok, sem kulturális különbségek nincsenek, ha a zenén keresztül nyitunk egymás felé; főleg, ha egy ilyen szépen felöltözött, mosolygós, felkészült, szép hangú kórus hozza el a karácsony hangulatát!

Köszönjük az iskola vezetésének a támogatást, Klári néninek és Gabi néninek a kíséretet és az odaadó munkát, hogy ez létrejöjjön, a gyerekeknek, hogy vállalták a fellépést, és a szülőknek, hogy segítették a megvalósítást.

Lipcsei-Fekete Éva