„72 óra kompromisszum nélkül”

A 72 óra kompromisszum nélkül a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében valósul meg évről évre. Az esemény lényege, hogy a jelentkezők – főként iskoláskorúak – csoportokban országszerte arra szánják három napjukat, hogy másoknak segítsenek.

A kezdeményezés legfőbb célja, hogy a fiatalok megtapasztalják, hogy segíteni nagyszerű érzés, összefogva pedig még többre vagyunk képesek.

A Kispatak Természetvédő Egyesület és Hul­ladékkommandó segítségével iskolánk is csatlakozott az eseményhez. Egy nagyszabású szemétszedésben vettünk részt október 11-én. 407 diákunk sok zsák szeméttől szabadította meg az iskola környékét. Reméljük, hogy a gyerekek azt is megértik ezáltal, hogy ha nem dobják el, nem kell összeszedni!

 

Dudás Noémi

tanító