Szalagavató ünnepség 2021

Egy év kihagyás után a hagyományoknak megfelelően idén is megrendezte szalagavató ünnepségét a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium a Bálint Ágnes Kulturális Központban.

A szalagavató ünnepség az érettségi mellett a végzős gimnazisták kiemelt iskolai eseménye, amelyre ebben a tanévben december 10-én került sor a BÁKK-ban. A szigorú járványügyi intézkedések ellenére sikerült szép és tartalmas estével megajándékozni a végzős diákokat és hozzátartozóikat, akiket Osikoviczné Csendesi Mária igazgatóasszony és dr. Huszka Mihály lelkipásztor köszöntött.

A két végzős osztályt és osztályfőnökeiket – Gyepesy Imola, Bekkerné Fenyő Ágnes és Cserné Szabó Anita tanárnőket – az alsóbb évesek irodalmi műsorral és a hagyományos nyitótánccal, a palotással köszöntötték, majd az este első felében két meglepetésben is részük volt. Péter Zoltán tanár úr zongorán adta elő Johann Pachelbel Kánonját, majd az iskolánk tanári tánca – melyben nem csak pedagógusok kollégáink vettek részt – dobta fel a hangulatot. A palotás és a tanári Zorba tánc koreografálásáért és betanításáért Fekete-Part Gabriella tanárnőt illeti köszönet.

Az ünnepélyes szalagáldást és szalagtűzést követően videó összeállításban elevenedtek meg a diákok elmúlt négy évének mindennapjai, majd Pomázi Máté népszerű musical slágereket , adott elő, valamint a Blachkraft zenekar produkciója szórakoztatta a közönséget.

Ezután következtek a végzősök osztálytáncai. Elsőként az A osztály La Casa De Papel, vagyis a Nagy pénzrablás, majd a C osztály Időutazás című előadását tekinthette meg a közönség. Az est fénypontjaként került sor a várva várt osztálykeringőkre, amelyek most is életre szóló, felemelő élményt jelentettek a diákok és a nézők számára. Az osztályfőnökök is részt vettek osztályaik produkcóiban: az A osztály volt és jelenlegi osztályfőnöke az osztálytáncban jeleskedett, Cserné Szabó Anita pedig keringőzött C-s tanítványaival. Zárásként a végzősök tanáraikat és hozzátartozóikat vihették táncba.

Véget ért tehát a tánc- és ruhapróbák hosszú folyamata, lezajlott az ünnepség, amelyen egy estére minden tekintet végzős gimnazistáinkra szegeződött. Most pedig sok erőt kívánunk nekik középiskolai tanulmányaik utolsó szakaszához, az érettségi vizsgákra való sikeres felkészüléshez!