Olasz diákcsere

A Petőfiben mindig is komoly hangsúlyt fektettünk a diákcserék szervezésére, hiszen ezek a programok remek lehetőséget kínálnak a nyelvgyakorláson kívül arra is, hogy diákjaink bepillantást nyerhessenek egy másik ország kultúrájába, az ottani családok életébe. Korábbi német és holland cserekapcsolataink után most egy olasz partneriskolával kezdtünk el egy új programot. A Padova melletti kisvárosban, Abano Termében található Leon Battista Alberti középiskolával tavaly vettük fel a kapcsolatot és alakítottunk ki partnerséget, amelynek keretén belül idén került sor az első diákcserére. Iskolánk két tanára, Bekkerné Fenyő Ágnes és Takács Anna már hónapok óta a programokat szervezte és mindent megtett, hogy azok gördülékenyen menjenek és a diákok sok élménnyel gazdagodjanak.

Áprilisban egy hétre láttuk vendégül olasz partnereinket, jövőre pedig a mi diákjaink utaznak ki Abanoba. Az egyhetes projekt nagyon jól sikerült, a változatos programok között mindenki talált kedvére valót és minden gyerek nagyon jól érezte magát. Minden olasz diák egy magyar partnerénél lakott, akivel már bő fél éve leveleztek, beszélgettek az internet segítségével. Így valamelyest már megismerték egymást, mégis mindenki izgatottan várta a személyes találkozást.

A hét programjai között szerepelt budapesti városnézés a Szent István Bazilika és a Mátyás templom megtekintésével, kirándulás Szentendrére és Visegrádra, valamint a tahitótfalui Bodor Majorba, ahol lovaskocsizás, kalandpark és kézműveskedés várta a gyerekeket. Voltunk Vácon, ahol a püspökség vendégeiként megnézhettük a székesegyházat és a püspöki palotát. Felfedező sétát tettünk Vecsésen és természetesen az iskolában is eltöltöttünk két napot közös játékkal, egymás nyelvével való ismerkedéssel, valamint olasz partnereink beültek egy-egy tanórára is. Vasárnap este részt vettünk a szentmisén a Jézus Szíve templomban, ahol egyik vendégünk olvasta fel olasz nyelven az egyik olvasmányt.

Az egy hét gyorsan elszállt. Mindenki alaposan elfáradva, de rengeteg élménnyel gazdagodva és az angoltudásában megerősödve vett búcsút partnerétől az iskola előtt. A kapcsolat a gyerekek között természetesen megmarad, több partner között olyan szoros barátság szövődött, hogy azt tervezik, nyáron családostul meglátogatják egymást.

A projekt megvalósulásához jelentős anyagi segítséget nyújtott az iskola, köszönjük szépen Sztyehlikné Hegyi Krisztina igazgató asszonynak a támogatást. Köszönjük továbbá Frühwirth Misi bácsinak és Cuni néninek, hogy rendelkezésünkre bocsátották a tájházat a búcsúest megrendezéséhez, Fekete-Part Gabriella kolléganőnknek, hogy megtanította nekünk a csárdás alaplépéseit, Osikoviczné Csendesi Mária kolléganőnknek az ötleteket és a sok segítséget, és köszönetet mondunk az összes szülőnek, amiért áldozatkészen és önzetlenül segítettek nekünk a programok megszervezésében, a búcsúesten tartott piknik megrendezésében és a vendégeink szállításában a repülőtér és az iskola között. Jövőre pedig vár ránk Olaszország!

Szöveg és fotók: Bekkerné Fenyő Ágnes, szervező tanár           

Kategória: Események, Hírek | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?