Március 15. – Városi ünnepély

A városi ünnepély
1848. / 2015. márc. 15.

Évről évre iskolánk, a Petőfi Sándor Római Katolikus és Német Nemzetiségi
Általános Iskola és Gimnázium nemes és nagy kihívást jelentő feladata megrendezni
a március 15-i városi ünnepélyt.
Már február közepén elindul a szervezőmunka, a szereplő diákok jelentkezése,
összeáll a forgatókönyv, megkezdődnek a tánc-, az ének- és az olvasópróbák,
elkészülnek a díszletek és a jelmezek tervei is.
Nagyon sok ember munkáját kell összehangolni az ünnepre való készülés során,
hiszen a műsorban fellépnek alsós, felsős, gimnazista diákok, tanárkollégák, továbbá
meghívott művészek, a Concerto Harmonia énekesei és a Vecsési Hagyományőrző
Zeneegyesület fúvószenekara is.
Az idei ünnepségen a bemondónk Falvai Anett volt, a fellépő mazsorett-
tánccsoportot Fekete-Part Gabriella, a palotást táncolókat Kárpáti Szilvia, az alsós
énekeseket, a mozgásos jelenetben szereplőket és a Nemzeti dalt szavaló diákot
Magos Tünde, az énekkar diákjait, szólóénekeseit Kresznerits Ádám, a gimnáziumi
irodalmi műsor szereplőit Kardosné Tar Ildikó készítette fel.
Külön öröm volt számunkra, hogy idén felléptek a műsorunkban a szatmárnémeti
református gimnázium tanulói is.
Az idei díszletet Gáspárné Hatvani Gabriellának köszönhetjük.
A dobogót, a berendezést, a díszlet szépségét, a kellékeket iskolánk technikai
A hangosítás a Williams – TV feladata volt.
Még napok múltán is emlegették városunk polgárai a műsor egy-egy szép részletét,
ami megragadta a figyelmüket.
Minden kollégámnak, munkatársamnak, vendégszereplőnek és iskolánk diákjainak is
köszönöm a sok lelkes munkát, hiszen így sikerült méltóképpen megemlékeznünk
hazánk hősi, nagy napjáról, 1848. március 15-éről.

Kardosné Tar Ildikó

Vélemény, hozzászólás?