Autómentes nap 2015. szeptember 22.

AUTOMENTESNAP

Az európai autómentes nap egy 1998 óta minden évben, szeptember 22-én megtartott – a társadalom környezettudatosságát erősíteni hivatott – rendezvénysorozat, amely fel kívánja hívni a figyelmet a fenntartható közlekedési módokra. Szeretné az önkormányzatok figyelmét a fenntartható közlekedési intézkedések bevezetésére irányítani, a lakosságot a rendelkezésre álló környezetbarát közlekedési eszközök használatára ösztönözni.

A korábbi években vetélkedőkkel, kerékpáros ügyességi versenyekkel, és immáron ötödik alkalommal kerékpáros demonstrációval emlékezünk meg erről a környezetvédelmi jeles napról.

E szép napsütéses kora őszi napon, tanítás után, kerékpárra ültünk, 71 tanuló és 8 pedagógus. A gyerekek közül a legfiatalabb 2. osztályos volt, de szép számmal voltak jelen a 13. évfolyam tanulói is.

Az iskola előtt várt minket az iskolánk rendőre és a munkatársai. Ők végig kísértek bennünket, biztosítva a kereszteződésekben a biztonságos áthaladást. Biztosították a kerékpáros sor elejét és végét is. Kijelölt útvonalunkon végig kerékpároztuk az egész várost.

A Wass Albert utcai szabadidő parkot jelöltük ki idei úti célunknak. Megérkezésünk után a gyerekek egy-egy pedagógus vezetésével csapatokat alkottak. Rendőreink kerékpárosoknak szóló KRESZ – tesztekkel készültek. A csapatoknak igyekezniük kellett, hogy megbirkózzanak a könnyűnek nem mondható feladatokkal. Akik éppen nem a fogós KRESZ-feladatok megoldásán törték a fejüket, iskolánk rendőrének előadását hallgatták a biztonságos kerékpáros közlekedésről. Ezek után zamatos almával csillapítottuk éhségünket és szomjúságunkat, és a maradék időben játszottunk a sportpályákon és a játszótéren. Az iskolához kicsit fáradtan, de jó kedvűen és élményekben gazdagon tértünk vissza.

Köszönet minden szervezőnek, a segítő rendőröknek és a lelkes résztvevőknek!

Bánlaki Klára

Vélemény, hozzászólás?