A Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium szalagavatója Vecsés szívében, a Bálint Ágnes Kulturális Központban

Az idei ünnepséget is családias atmoszféra vette körül. Természetesen nem maradhatott el a palotás sem – Eltscher-Falvai Anett betanításában, mely minden évben a ballagtató osztályok előadásában nyitja meg a programot. Baranyi Ádám és Szucsák Tamás gitáros énekprodukciója, Kerepes László tanár úr zongora előadása, valamint Fagyal Nikoletta, 11.c osztályos tanuló szavalata is színesítette az első részt. A gazdag műsorral az iskola, a tanárok és az alsóbb évesek méltó és szerető módon ünnepelték a két végzős osztályt. Ahogy minden évben, Sztyehlikné Hegyi Krisztina igazgató asszony inspiráló beszéddel buzdította a diákokat a még előttük álló megmérettetésre. Az ünnepélyes szalagtűzés előtt iskolánk lelkipásztora, Huszka Mihály atya megáldotta a szalagokat. A megható pillanatok után Sztyehlik Anna és Lendvay Melinda, a két végzős osztály diákjai mondták el ünnepi beszédüket.

Mielőtt pedig az utolsó évesek elfoglalták a színpadot, hogy egy kis műsorral köszönjék meg osztályfőnökeiknek a sokéves támogatást, levetítették a két osztály nosztalgikus, ugyanakkor humoros osztályvideóit.

Ünnepségünk harmadik része már a táncokról szólt. Míg a 12.a osztály egy volt diákunk, Gálig Tamás betanításában egy kreatív hip-hop összeállítástánccal – Twelve men in black – szórakoztatta a nézőket, addig a 12.b osztály különböző korszakok táncstílusait megjelenítő „dance evolutiont” adott elő, melyet Kismihály Andrea koreografált.

Ezek után a szalagavató legmegindítóbb része következett, a keringő. Mindkét végzős osztály és a koreográfus Fekete-Part Gabriella is büszkék lehetnek munkájukra, hiszen előadásuk nagy sikert aratott. Az este méltó zárásaként a diákok felkérték tanáraikat, hozzátartozóikat egy-egy táncra.