A Petőfi a Katonában

A november 22-i előadást Vági Eszter – a színház alkalmazásában lévő drámapedagógus – vezetésével az iskola ötös termében tartott kilencven perces foglalkozás előzte meg. A késő őszi kedd reggelen eleinte kicsit álmosak voltak a diákok, de ahogy telt az idő szép lassan felélénkültek és egyre nagyobb élvezettel vetették bele magukat a feladatokba, amelyek segítségével megismerkedhettek az előadásban felmerülő, alapvetően a szerelem és a pár választás köré szerveződő kérdésekkel, megfogalmazhatták ezekre adott válaszaikat, valamint lehetőségük nyílt a színház világáról való gondolkodásra is. A foglalkozás végén mindannyian úgy nyilatkoztak, hogy sikerült felkelteni érdeklődésüket a darab iránt, péntek este pedig nagy izgalommal várták, hogy végre felgördüljön a függöny a Katonában.

A jól sikerült színészi alakítások, a felfrissített, új fordításban előadott szöveg, valamin a szórakoztató rendezői ötletek el is nyerték tetszésüket. A fiatalok remekül szórakoztak az előadás alatt, ami után már várt ránk a színház egyik alkalmazottja, aki elkísért bennünket a próbaterembe, ahol a tizenévesek a női főszerepet alakító Rujder Viviennek tehették fel kérdéseiket, ismerkedhettek meg az előadás kulisszatitkaival, mondhatták el véleményüket színházról, Molière-ről, fejthették ki, hogy számukra milyen egy jó előadás. A művésznő nagyon közvetlen és barátságos volt velünk, s szemmel láthatólag ő is élvezte a diákokkal folytatott párbeszédet.

A jól sikerült színház látogatás után a haza felé tartó út alatt a buszon magyartanárként „négyszemközt” is beszélgettem diákjaimmal s örömmel tapasztaltam, hogy tartalmas és maradandó színházi élményt sikerült szereznünk nekik.

Péter Zoltán gimnáziumi tanár