Újabb szép siker a 4.a osztályban

Susán Réka, miután megnyerte a városi meseíró pályázatot, amit Zöld mesék címmel hirdettek meg, újabb mesét írt a kis sünikről. Ezzel a tűzvédelmi alkotói pályázaton Pest megyében 1. helyezést ért el és bejutott az országos döntőbe. Az országos díjkiosztó ünnepségre 2017. június 9-én a Fővárosi Nagycirkuszban került sor, ahol a 3. helyezésért oklevelet, kupát és egy nagy zsák csokoládét kapott. Gratulálunk neki!

Ebben a tanévben ez már a harmadik országos 3. hely az osztályban. Korábban már megírtam, hogy Mayer Martin matematikából, Bóta-Depinyi Soma a diákolimpián úszásból ért el hasonló sikert. Nagyon büszke vagyok rátok!

Kissné Fodor Annamária
osztályfőnök

A díjnyertes mese itt olvasható:

Susán Réka – A nagy erdőtűz

A kis süni család nagyon szeretett kirándulni. Amikor csak tehették, fogták a kis hátizsákjukat telepakolták finomságokkal és irány a közeli erdő.

Többször előfordult, hogy tüzet is gyújtottak, ha éjszakára kint maradtak a tisztáson. Mindig betartották a tűzgyújtásra vonatkozó szabályokat. Süni apa és anya mindig kikérdezte a süni gyerekeket mielőtt elindultak volna. Felváltva, hangosan sorolták:

– A tűz meggyújtása előtt a tűzrakó hely környékét meg kell tisztítani a levelektől, faágaktól azért, hogy a tűz ne terjedhessen át az erdőre!

– Nem szabad felügyelet nélkül hagyni az égő tüzet, a még ki nem hűlt parazsat, hamut!

– Fel kell készülni a tűz eloltására! Ha feltámadna a szél, gondoskodni kell arról, hogy készenlétben legyen a tűz oltására alkalmas anyag, eszköz (pl. víz, homok, lapát)!

– A tüzelés befejezését követően a tüzet gondosan el kell oltani! Meg kell győződni arról, hogy elaludt! Távozás előtt lehetőleg földet kell szórni a hamura!

Mindig nagyon figyeltek ezekre a szabályokra.

Az erdei iskola lakói megirigyelték a süniktől ezeket a jókedvű vidám kirándulásokat, amiről mindig meséltek nekik, ezért elhatározták, hogy ők is elindulnak és felfedezik a környező szép helyeket. Hallottak egy tisztásról, amely mellett egy kis tiszta vízű patak csordogál, és van egy nagy virágos rét is a közelben, és mindezt körbe veszi az erdő.

Becsomagoltak maguknak elemózsiát, inni- és ennivalót, és arra gondoltak, hogy éjszakára is kint maradnak. Tettek be a hátizsákba meleg ruhákat és elemlámpát is, ha éjszaka lehűlne a levegő.

Szép időnek ígérkezett, sütött a nap, amikor elindultak.

Ebéd körül odaértek a virágos, erdei tisztásra, amiről a sünik beszéltek. Jól meg is éheztek a sok gyaloglástól a friss levegőn, ezért úgy döntöttek, hogy tüzet gyújtanak és megsütik az ennivalójukat, amiket bepakoltak magunknak.

Gyűjtöttek faágakat és raktak egy nagy tüzet az erdő mellé. Faragtak maguknak botot a szalonnasütéshez és vidáman elvoltak.

Késő délután kitalálták, hogy fociznak egyet a nagy réten. Csapatokba rendeződtek és elindultak játszani. Nem figyeltek semmire.

Közben feltámadt a szél és a gyerekek nem vették észre, hogy a tűz nem aludt ki. Nem ismerték a tűzgyújtásra vonatkozó szabályokat, és nem gondoskodtak arról, hogy a közelben legyen tűz oltására alkalmas anyag. Az avart se kotorták el, és a leveleket sem.

A kis sünik a közelben tartózkodtak. Észrevették a gomolygó füstöt, de akkor már késő volt. Nagyon gyorsan lángra lobbant az avar. Közel voltak a fák. Az egész napos szárazságtól hamar átterjedt az erdőre a tűz.

Jeleztek a gyerekeknek, hogy nagy a baj, siessenek és menjenek biztonságos helyre, ne lélegezzék be a mérgező füstöt.

A leggyorsabban futó kisgyerek szaladt az iskolába, ahol már tárcsázta is a tűzoltók számát, a 105-öt. Hadarva elmondta a főparancsnoknak, hogy mi történt és hol vannak pontosan.  A tűzoltók nagyon gyorsan kiérkeztek és eloltották a tüzet, mielőtt még az erdei állatok megsérültek volna.

Majd maguk köré gyűjtötték a megszeppent gyerekeket és pontról pontra elmagyarázták nekik a tűzgyújtás alapvető szabályait, hogy soha többet ne forduljon elő hasonló eset.  A gyerekek megjegyezték a szabályokat, leírták és kifüggesztették az osztályuk faliújságjára is, hogy mindig emlékezzenek rá ezentúl, ha kirándulni mennek.

A legközelebbi kirándulásra kis facsemetéket ültettek azok helyére, amik megsérültek és a madaraknak madáretető helyeztek ki.

Pontokba gyűjtötték a szabályokat és néhány fára ki is függesztették, hogy ha más arra jár, és elfelejtené véletlenül, akkor emlékeztesse őket, és ne legyen olyan sok dolguk a tűzoltóknak.

 

Kategória: Eredmények | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.