Tanári találkozó Abano Terme-ben

2014 februárjában került sor Comenius projektünk második tanári egyeztető találkozójára, ezúttal Olaszországban. Abano Terme egy nagyjából Vecséssel azonos méretű kisváros, amelynek fő profilja az itt található termálvíznek köszönhetően az idegenforgalom: egymást érik a szállodák és éttermek.

Az iskolában tett látogatáson és a soron következő projektfeladatok egyeztetésén kívül természetesen kirándulások is szerepeltek a programban. Jártunk Padovában, ahol részt vettünk egy szentmisén is a Szt. Antal székesegyházban, valamint Veronában, ahol a hangulatos belvároson és az ókori római arénán kívül Júlia erkélyét is megcsodáltuk. Olasz kollégáink igazán kitettek magukért, nagyon kedves és szívélyes vendéglátásban volt részünk.

A vidám hangulatú tárgyalások és a közös vacsorák után úgy búcsúztunk el egymástól, hogy alig néhány hónap múlva újra találkozunk: májusban a Petőfi iskola látja vendégül az egész Comenius-csapatot. Diákjaink már izgatottan dolgoznak a közös programok előkészítésén és az addig a tavaszra tervezett feladatok megoldásán. Ezek között a januárban készített környezettudatosság-felmérés kiértékelése, ezzel kapcsolatban interjúk készítése és videóra vétele szerepelnek, valamint egy PowerPoint prezentációt is készítenünk kell a felmérés eredményeiről.

Szöveg és fotók: Bekkerné Fenyő Ágnes

Vélemény, hozzászólás?