Magyarországi Comenius-diáktalálkozó

2014. május 3. és 6. között került sor Comenius-projektünk magyarországi diáktalálkozójára. Nagy izgalommal készültünk vendégeink fogadására, hetek óta az iskolában folyó környezettudatos tevékenységeket bemutató prezentáción és az ősszel kitöltött kérdőívvel kapcsolatos interjúkon dolgoztunk. Emellett összeállítottunk a vendégeknek egy információs füzetkét a legfontosabb tudnivalókkal: a program mellett címek, telefonszámok, buszmenetrend, és Vecsés térképe is szerepelt benne.

Május 3.-án este a vendégek szálláshelye, az Airport Hotel Budapest előcsarnokában találkoztunk. Jó volt újra látni a régi ismerősöket, és hogy az új résztvevőkkel is megismerkedjünk, vacsora után a beszélgetésé és különféle ismerkedős játékoké volt a főszerep. Másnap, vasárnap a Jézus Szíve templomban kezdtük a napot a reggeli misén, ahová olasz és francia vendégeink közül is sokan eljöttek, sőt az olvasmány és a könyörgések felolvasása révén részt is vettek a liturgiában. Ezután Budapestre indultunk, ahol először a Parlamentben vettünk részt egy vezetésen. Partnereinket teljesen lenyűgözte az épület szépsége. Rövid ebédszünet után megtekintettük a Szent István Bazilikát, majd egy buszos körutat tettünk Pesten a Belvárosban. A délutánt a Várban töltöttük, ahol a diákok 8-9 fős csapatokban egy Stadtrallye-n vettek részt, a Vár látnivalóival kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk.

A hétfő a projekt alaptémájának megfelelően környezetvédelmi programokkal telt. Először a Bálint Ágnes Kulturális Központban Práczki Péter úr tartott nekünk egy előadást a megújuló energiaforrások, különösen a geotermikus energia használatának előnyeiről, majd minden ország csapata előadta saját prezentációját és az interjúkat. Kiderült, hogy a nálunk rutinszerűen zajló környezetvédelmi és öko-programok a többi országban szinte ismeretlenek és komoly elismerést arattunk a papír- és elemgyűjtést, autómentes napot, állatok világnapját, energianapot, szemétszedést fényképekkel bemutató előadásunkkal. Mivel a tavaszi papírgyűjtés pont ezen a napon volt, egy rövid vecsési séta után vendégeink láthatták is, hogy miként is zajlik ez, sőt a vállalkozó kedvűek a már majdnem teli konténerre is felmásztak.

Ezután Gyálra indultunk, ahol megtekintettük az ASA hulladék-feldolgozó telepét. Láthattuk a depóniát, a belőle nyert gázt tartalmazó tartályokat, az alternatív tüzelőanyag-készítő, hulladékokat aprító és bálázó gépeket is.

Este a palacsintáé volt a főszerep: búcsúestünket a Tájházban tartottuk, ahol Misi bácsi megmutatta nekünk a Tájház érdekességeit, Cuni néni segítségével pedig rengeteg palacsintát sütöttünk. A francia és olasz diákok közül is beálltak néhányan a serpenyők mellé, a kész palacsinták eltüntetéséből pedig mindenki derekasan kivette a részét. A szülők is sok-sok finomsággal gondoskodtak arról, hogy nehogy valaki éhen maradjon. Késő estig szólt a zene, folyt a tánc, mindenki nagyon jól érezte magát.

Az utolsó napi programon olasz vendégeink már nem tudtak részt venni, mivel nagyon korán indult haza a gépük. A többiekkel azonban egy nagyon kellemes délelőttöt töltöttünk a Dobrovitz lovastanyán. Az istállók megtekintése mellett sétakocsikázáson vettünk részt, a Dobrovitz család pedig finom gulyáslevessel vendégelt meg bennünket.

Köszönjük szépen a szülőknek a közreműködést és a támogatást, iskolánk vezetőségének, hogy lehetőséget biztosított a programok megvalósításához, valamint köszönetet mondunk a Bálint Ágnes Kulturális Központ vezetőségének, amiért rendelkezésünkre bocsátották egyik konferenciatermüket, Szlahó Csaba polgármester úrnak, amiért köszöntötte a vendégeket, Práczki Péternek a remek előadásért, az ASA vezetőségének a látogatás lehetőségéért és Jambrich Roland úrnak a vezetésért, Frühwirth Misi bácsinak és Cuni néninek a Tájházban tartott búcsúestünk megszervezésében nyújtott segítségükért, Békési néninek a finom vecsési savanyúságért, a Dobrovitz családnak a vendéglátásért. Reméljük, hogy mind a mi diákjaink, mind külföldi vendégeink számára maradandó élményeket nyújtott ez a néhány nap!

Képek és szöveg: Bekkerné Fenyő Ágnes

Mellékletek:
Comenius projekt prezentáció 2014. május

Interjúk

Vélemény, hozzászólás?