Szavalóverseny

Március 21-én rendeztük a felső tagozatos és gimnáziumi szavalóversenyt.
Több éves tapasztalat, hogy az 5-6. évfolyamról nagyon sokan jelentkeznek, nagyjából
annyian, mint amennyien a 7-8. és gimnáziumi versmondók összesen. Most sem volt ez
másként; így új módon osztottuk két részre a diákokat: 13 órától az 5-6. osztályosokat
hallgatta meg a zsűri, 14:30-tól pedig a 7-8. osztályosokat és a gimnazistákat. Így a négytagú zsűrinek nem kellett két-két fősre szétoszlania, minden versenyzőt meg tudtunk hallgatni, egymás után. Összesen 37 diák szerepelt, sok szép, magas színvonalú előadással.

Eredmények:

5-6. évfolyam
Próza
1. hely – Torma Ákos (6. a)
2. hely – Orosz Réka (6. a)
3. hely – Békési Alexandra (5. a)

Vers
1. hely – Baranyi Zsófia (5. b)
2. hely – Teravágimov Virág (6. a)
3. hely – Kovács Boglárka (5. a)

7-8. évfolyam
Próza
1. hely – Nagy Blanka (8. b)
2. hely – Szidor Levente (8. b) és Kovács Péter (8. a)
3. hely – Őszi Zalán (7. b)

Vers
1. hely – Imreh Kíra (8. a)

Gimnázium
1. hely – Vass Zsanett (9. b)
2. hely – Bernhardt Dorottya (10. o)
3. hely – Nagy Tamara (9. b)

különdíj – Váradi Dorina (9. b)

Mindenkinek gratulálunk.

Pécsi Marcell

Kategória: Archív | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.